A Toyota ajánlata Alonsónak

I. SZ.I. SZ.
2007.08.31. 00:44
Címkék

A Renault után a Toyota-istálló is jelezte, hogy szívesen fogadná jövőre Fernando Alonsót. A spanyol a Magyar Nagydíj óta többször nyilatkozta, hogy nem tudja, kitölti-e három évre szóló szerződését a McLarennél, és ezzel több rivális figyelmét is felkeltette. Flavio Briatore, a Renault csapatvezetője elmondta, szerinte minden csapat érdeklődne a jelenlegi mezőny egyetlen világbajnoka iránt. John Howett, a Toyota F1-es istállójának elnöke elsőként jelezte, hogy csatlakozik a kérők táborához. A Bild szerint a japán tulajdonú, kölni központtól működő Toyota kész évi 40 millió eurót fizetni Alonsónak. A spanyol – ha egyáltalán elhagyja a McLarent – azonban nem a pénz miatt dönt majd egyik vagy másik kérő mellett, ő azt tartja első számú szempontnak, melyik istállónál milyen esélye van a vb-cím megszerzésére. Annak idején éppen emiatt választotta a McLarent, amelynél első évében már három futamgyőzelmet aratott, és öt pontra van a vb-éllovastól – a gondja csak az, hogy a listavezető éppen a csapattársa, az újonc Lewis Hamilton. A McLaren az előzetes jóslatok szerint nem sok esél lyel indul a jövő héten Monzában, de az e heti tesztelés szerint igenis van miben bíznia: A McLaren a kollektív tesztelés mindhárom napján kiemelkedett a mezőnyből.

Legfrissebb hírek

A Bayern játékosai szerint domináltak, a madridiak viszont úgy gondolják közel voltak a müncheniekhez

Bajnokok Ligája
35 perce

40 kiló fel, 40 kiló le – a Papp-kupára készül Hankó Kálmán

Ökölvívás
52 perce

Nézze meg a keddi BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
1 órája

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
8 órája

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
8 órája

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
8 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
8 órája