Viszlát, Babaarcú Gyilkos

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
2007.08.29. 09:30
Címkék
„Ő volt a United lelke. Ole az egyik legjobb befejezőcsatár, akit valaha is ismertem. Pedig nekem elhihetik, pályafutásom során dolgoztam már együtt világklasszis csatárokkal” – olvasható kedd kora délután óta a Manchester United honlapján Sir Alex Ferguson nyilatkozata. A skót menedzser az Ole Gunnar Solskjaer visszavonulását bejelentő nyilatkozatában dicsérte meg emigyen a számára oly kedves játékost, s neki aztán igazán elhihetjük, hogy a 34 éves norvég kiváló gólvágó volt.

Noha számtalan zseniális meg mozdulás, csel és remek gól fűződik a nevéhez, Ole Gunnar Solskjaerről minden futballkedvelőnek egyetlen, ám felejthetetlen pillanat jut az eszébe: az 1999-es Bajnokok Ligája döntője és annak is a 93. perce, amikor Teddy Sheringham csúsztatása után a levegőből pöckölte a Bayern München hálójába a labdát. Azzal a góllal a Manchester United véghezvitte minden idők egyik leghihetetlenebb és talán megismételhetetlen feltámadását a legrangosabb kupasorozat döntőjében: mintegy kilencven másodperc alatt megfordította az eredményt, és megnyerte a trófeát.

A csatár, akit az angol futballszakírók nem sokkal Manchesterbe kerülése után angyali és ártatlan arca miatt a kedves, ám nem túl jól csengő „Bababarcú Gyilkos” becenévvel illettek, tavaly márciusban hosszabbította meg szerződését a „vörös ördögökkel”, ám akkor még nem tudhatta, hogy a 2003-ban kezdődő makacs térdsérülése miatt nem fogja kitölteni idejét.

Az ominózus év szeptemberében a United 5–0-ra ütötte ki a görög Panathinaikoszt. A norvég támadó lőtte a harmadik gólt, és hét perccel a találata után – Paul Scholes indítását követően – a térdéhez kapott. Folytatta a játékot, ám a második félidőt már az orvosi szobában töltötte. A szerencsétlenül járó labdarúgó azóta az előző idényig alig játszott, viszont a 2006–2007-es évadban újra a régi volt. Ole Gunnar Solskjaer az idény során remekelt: harminc meccsen tizennégyszer volt kezdő és tizenegy gólt szerzett, a szurkolók pedig bizakodtak, hogy a kedvencük ismét meghatározó játékos lesz.

Mi, magyarok is megtapasztalhattuk, hogy a kiváló csatár újra nagyszerű formában van: tavaly novemberben a Szusza Ferenc Stadionban két gólt rúgott Király Gábornak az Európa-bajnoki selejtezőn…

A sors azonban megint közbeszólt.

Júniusban, a United felkészülésének közepén, egy válogatottbeli edzést követően újra fájdalmat érzett a térdében. Az orvosok újfent a műtét mellett döntöttek, s noha csak apró beavatkozást hajtottak végre, a várt jó eredmény elmaradt, a csatár pedig hosszas vívódás után a visszavonulás mellett döntött.

„Az életem volt a Manchester United, a húszas számú mez volt a mindenem, de hiába erőlködöm, nem tudom folytatni –nyilatkozta szomorúan a támadó. – Szeretném megköszönni a segítséget és a gyönyörű éveket Sir Alex Ferguson menedzsernek, csapattársaimnak, valamennyi klubalkalmazottnak és a szurkolóknak, mindenkinek, aki segített a manchesteri évek során az eredmények elérésében. Büszke vagyok rá, hogy tizenegy éven át ezt az egyesületet képviselhettem, és annyi fantasztikus élményben, valamint sikerben lehetett részem.”

A kiváló labdarúgót a szombati, Sunderland elleni bajnokin búcsúztatja el a klub.

S ha már Sir Alex Ferguson nyilatkozatával kezdtük, fejezzük is be a skót edzőguru által mondott dicsérettel: „Ole a profi futballista megtestesítője, elhivatottsága és hozzáállása mindenki számára követendő példa, reméljük, hogy a jövő tehetségei még sokat tanulnak tőle.”

Legfrissebb hírek

Válogatott: Jurek, Tóth Rajmund és Szalai József sem utazott el Belfastba

Magyar válogatott - élő
10 perce

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
52 perce

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
55 perce

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
55 perce

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
1 órája

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
1 órája

Női kézilabda: a norvégverő Dánia nyerte az Eurokupát

Kézilabda
1 órája