Vendéggólra nem is gondol

2007.08.29. 23:44
Címkék

Habár a Budapest Honvéd vezetőedzője, Supka Attila a két héttel ezelőtt a Hamburg ellen gól nélküli döntetlennel végződő UEFA-kupa-selejtező után is fenntartotta véleményét, hogy a német csapatnak mintegy 70 százalék az esélye a továbbjutásra, ne higgyük, hogy a hamburgiak túlzott elbizakodottsággal készülnének a visszavágóra.

Ha a Hamburg szezonbeli hét tétmérkőzését nézzük, nem lehet túlzottan elégedett csapata támadójátékával, hiszen négy alkalommal sem tudtak akcióból a hálóba találni. Nem aggasztja ez, főleg annak függvényében, hogy csütörtökön gólt, gólokat kell szerezniük a továbbjutás kiharcolásáért?

Az biztos, hogy nem lehetek teljesen nyugodt – ismerte el Huub Stevens –, a nemzetközi kupamérkőzéseken ugyebár két találkozón dől el a továbbjutás, és ezúttal úgy alakult, hogy a visszavágóra maradt minden lényegi kérdés megválaszolása. Ami a támadójátékunkat illeti, a nyáron nagy reményekkel szerződtetett egyiptomi válogatott csatár, Mohamed Zidan egyelőre adós a jó játékkal és a gólokkal is, de remélem, csütörtökre társaival együtt összeszedi magát.

Arra még csak véletlenül sem gondol, hogy gólt kap csapata?

A közvélemény elvárja ugyan tőlünk a biztos továbbjutást, mégsem rohanhatunk fejjel a falnak. Nem csupán a támadójátékunkat kell majd jól megszerveznünk, hanem a csapat védekezését is. Nem árt résen lennünk. Persze ha hazai pályán gólt kapnánk, az jócskán átírná az előzetesen kitervelt forgatókönyvünket.

A mérkőzés előtti napon kiderült, csak negyvenezer jegy kelt el a Nordbank Arenába, és a legoptimistább becslések szerint sem lesz telt ház a stadionban. Az otthon maradóknak gólfesztivállal próbálják majd bizonyítani, hogy rosszul döntöttek?

Nagyon fontos, hogy kiszolgáljuk a kilátogató szurkolókat, de most nem fesztivált kell rendezni, hanem egyszerűen győzni és továbbjutni. Hogy ezt 1–0-val, netán 4–0-s eredménnyel érjük el, már csupán részletkérdés. Azt se feledjék el, milyen göröngyös volt az utunk idáig. Amikor az év elején átvettem a csapat irányítását, a gárda még kieső helyen állt. Aztán felküzdöttük magunkat az Intertotó-kupaindulást érő hetedik helyig, most pedig már az UEFA-kupában vannak céljaink.

Vallja csak be, a tíz évvel ezelőtt még a Schalke együttesével elért UEFA-kupa-győzelem lebeg ezúttal is a szeme előtt...

Nem vagyok olyan típus, aki szívesen mereng a múlt dicsőségén. Játékosaimnak is mindig azt hangsúlyozom, hogy csak az előttük álló feladatra koncentráljanak. Vasárnap a bajnokságban jelenleg százszázalékos Bayern együttesét fogadjuk, mi most mégis csak a Honvéd elleni csütörtöki feladatunkra összpontosítunk, hogy sikerrel juthassunk túl a párharcon. Mert az az álomkép, hogy tíz év elteltével esetleg újból UEFA-kupa-diadalnak örülhetek majd, már most, a sorozat legelején nagyon csábító...

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
2 órája

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
2 órája

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
3 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
3 órája

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
3 órája

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
3 órája

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
3 órája