Kispadra száműzheti a köhögés

2007.08.29. 09:30
Címkék

Egy héttel a magyar válogatott Olaszország elleni bravúros győzelme (3–1) után a budapesti találkozó egyik hőse, Juhász Roland már a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének visszavágójára készül. A védő csapata, a belga Anderlecht a Fenerbahcét fogadja, az első mérkőzést hazai pályán 1–0-ra nyerték meg a törökök. Juhász Roland játéka azonban kedd este még igencsak kérdéses volt.

Ráhangolódtak már a Fenerbahce elleni BLselejtezőre?

Igen, nemrég fejeztük be utolsó edzésünket, és már úton vagyunk a szállodába, ahol a mérkőzés előtti összetartásokra vonulunk be. Az a lényeg a szerda esti találkozón, hogy ne kapjunk gólt, és lehetőleg minél hamarabb eredményesek legyünk. Ránk, védőkre is súlyos teher hárul, hiszen ők minden bizonnyal behúzódnak, és a kontrákra építenek majd.

Furcsa a hangja, mintha egy kicsit az orrából beszélne...

Jól érzi, sajnos a hét végén megfáztam, azóta folyamatosan köhögök. Nem tudtam rendesen tréningezni, ma is csak a gyakorlás felét teljesítettem. Úgyhogy nem biztos, hogy játszhatok a Fener ellen, bár én mindenképpen szeretném a pályán hozzásegíteni a csapatot a főtáblára kerüléshez.

A másik oldalon viszont biztosan ott lesz a védelemben a Real Madridtól érkező klasszis, Roberto Carlos.

Tény, hogy figyelnünk kell a brazil balhátvédre, aki még mindig rettentő dinamikus, robbanékony futballista, igaz, az első meccsen eléggé visszafogottan játszott. Nekem, azaz nekünk, védőknek viszont inkább a szerb lesipuskásra, Mateja Kezsmanra kell figyelnünk, nehogy bajt keverjen a kapunk előtt...

Egy szóra még térjünk vissza a válogatott mecscséhez: hogyan fogadták csapattársai Brüsszelben a világbajnokverő magyart?

Érdekes volt, hogy ezúttal nem nekem kellett mesélnem, mit játszottunk a válogatottal, mert már mindenki tudott róla. A fiúk gratuláltak is a győzelemhez, valamint a gólomhoz is, amelyet a Eurosport összefoglalója jóvoltából néhányan láttak is a televízióban.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
1 órája

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
1 órája

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
2 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2 órája

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2 órája

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
2 órája

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
2 órája