Fehér Csaba: irány Breda!

V.T.N. V.T.N.V.T.N. V.T.N.
Vágólapra másolva!
2007.08.29. 23:44
Címkék

Visszatért egykori holland klubcsapatához, a NAC Bredához a negyvenszeres magyar válogatott védő, Fehér Csaba. A bajnok PSV Eindhoventől három év után távozó futballista egy plusz egy éves szerződést kötött a holland középcsapattal, amelyben 2000 és 2004 között remek időszakot töltött el. „A menedzserem két-három hete kezdett el új csapatot keresni nekem – mondta a jobbhátvéd. – Azután, hogy egyértelművé vált számomra: nincs jövőm az eindhovenieknél, akikhez egyébként még egyéves szerződés kötött. A nyáron semmit sem változott a helyzetem a csapatban, az első két fordulóban Ronald Koeman vezetőedző továbbra sem adott játéklehetőséget.” A PSV-hez éppen a Bredától érkező Fehér Csaba a legutóbbi szezonban alig-alig jutott szóhoz, miután posztján az edző külön kérésére 3 millió euróért (780 millió forint) vásárolt Jan Kromkamp élvezte a bizalmat. „Annak idején, amikor a holland védő a PSV-hez érkezett, még motivált voltam, bizonyítani akartam, hogy igenis helyem van a bajnokcsapatban – folytatta a játékos. – Aztán amikor Ronald Koeman bal oldali védőként akart játszatni, hogy még véletlenül se legyen esélyem megmutatni valós tudásomat, őszintén szólva elment a kedvem. Ekkor tudatosult bennem, hogy váltanom kell. Most nagyon boldog vagyok, hiszen ez az egyesület olyan számomra, mint otthon az Újpest, úgyhogy alig várom már, hogy ismét pályára léphessek a NAC-ban.”

Legfrissebb hírek

RB Leipzig: korábbi alapember távozik, egy fiatal visszatér, egyiptomi együttműködés

Német labdarúgás
10 perce

NB I: Jordanov csodagólja, Tóth Barna lelkiereje, Klausz „nagy mentése”

Labdarúgó NB I
12 perce

Harminckét évesen visszavonul az olimpiai bajnok brazil középpályás

Minden más foci
30 perce

A jótékonyság volt a lényeg, azért győzött a huszonnégy óráson

Csupasport
37 perce

Négy rájátszáshely maradt kiadó az NFL-ben

Amerikai sportok
56 perce

Magyar állampolgár lett a DVTK amerikai játékosa

Kosárlabda
1 órája

Két orosz síugrónak semleges státuszt adott a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
1 órája

Humphries reméli, hogy nem ez volt Paul Lim utolsó meccse a vb-ken

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik