Újra bevásárolt a Real

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
2007.08.24. 09:40
Címkék
Miközben szerdán Európa-bajnoki selejtezőket, valamint barátságos mérkőzéseket játszottak a válogatottak, a Real Madridnál egy pillanatig sem tétlenkedtek a vezetők.

Figyelemre méltó átigazolásokat hajtott végre Predrag Mijatovics, a Real Madrid sportigazgatója, aki két új szerzemény érkezését jelentette be szerdán. Nagy meglepetés senkit sem ért, hiszen korábban már mindkét játékos érkezéséről szó esett a bajnoknál.

A spanyol bajnoki címvédő legújabb fogása Arjen Robben. A holland szélsőért hosszú hetekig harcolt a Real Madrid, mígnem 36 millió euróért (9.2 milliárd forintért) sikerült megszereznie a Chelsea-től. Ez egyáltalán nem kevés pénz, mi több: ezzel az átigazolással a holland labdarúgó a transzferpiacon a nyár második legdrágább játékosa lett Fernando Torres után (őt 36.5 millió euróért vitte el a Liverpool).

Robben kitűnő futballista, mondhatni, Európa-klasszis balszélső, bár furcsa, hogy nem sokkal azután igazolja le a királyi gárda, hogy ugyancsak a bal oldalra szerződtette a szupertehetségesnek kikiáltott, 20 esztendős Royston Drenthét.

Szinte ezzel egy időben érkezett a hír, hogy a Real Madrid 12 millió euróért (3.1 milliárd forint) megvette Gabriel Heinzét is. Az argentin (mellesleg balhátvéd, márpedig ezen a poszton bevethető a már említett Drenthe mellett Pepe, Miguel Torres és Marcelo is) a Manchester Unitedet hagyta el a Real miatt. Ami pedig a távozókat illeti: amíg kedden az derült ki, hogy Emerson az AC Milanhoz távozik, szerdán az vált biztossá, hogy a feleslegessé vált Cicinho is elmegy Madridból: a brazil 9 millió euróért (2.3 milliárd forint) az AS Romában folytatja pályafutását.

Noha a nemzetközi átigazolási piac augusztus 31-én zár, várhatóan mostanra véget ért a klub nyári átigazolási hadjárata. Távozók ugyan még lehetnek, de az idén már biztosan nem költözik a spanyol fővárosba új játékos.

A Real Madrid legnagyobb riválisának számító Barcelonánál is történt változás, bár közel sem ekkora léptékű. „Csupán” Juliano Belletti igazolt el (ő szerezte két évvel ezelőtt a győztes gólt az Arsenal elleni Bajnokok Ligája-döntőn) a Chelsea-hez. Joan Laporta klubelnök 5.5 millió eurót (1.4 milliárd forint) kapott a brazil védőért. A Barcelonához kapcsolódó hír, hogy Ronaldinho Gaúcho hétfőn leteszi a spanyol állampolgársági esküt, vagyis immár nem számít majd Európai Unión kívüli labdarúgónak a klub keretében.

Legfrissebb hírek

Vladimir Petkovic svájci múltja jelentős előny lehet az algériai válogatottnak

Foci vb 2026
1 perce

Íme, a vb-történet aranycipősei és a góllövőlista állása!

Foci vb 2026
10 perce

Kevesebb mint egy hónap van hátra az atlétikai Eb kvalifikációs időszakából

Atlétika
12 perce

Vb 2026: Dzeko a kieséses szakasz eddigi legidősebb mezőnyjátékosa

Foci vb 2026
30 perce

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
42 perce

Rekordösszegért szerezte meg Mateus Fernandest a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
50 perce

Fehér Miklós egykori bragai csapattársa szerint Portugália eddig visszafogott volt a világbajnokságon

Foci vb 2026
52 perce

José Barroso: Nem láttam még olyan futballistát, aki Cristiano Ronaldónál jobban akarja a győzelmet

Foci vb 2026
59 perce
Ezek is érdekelhetik