Rászolgáltak a rajongásra (1)
Boldogan vigyorgó futballisták pacsiztak egymással a magyar öltözőben húsz perccel a mérkőzés lefújása után. Látszott rajtuk: nagyon élvezik a sikert, a vele járó ünneplést. Egyedül talán Filkor Attila tűnt kissé idegesnek, ő sietett minél előbb lezuhanyozni és átöltözni, aztán rohant át az olaszok öltözőjébe, nehogy itthagyják, és elmenjenek nélküle. Megnyugtatták, nem felejtették el, hogy velük repül Milánóba, de eltart még egy ideig, amíg fáradtan és rosszkedvűen elkészülnek. Így az Internazionale fiatal magyarja még visszamehetett ünnepelni.
Amikor a sajtótájékoztató után megérkezett Várhidi Péter, becsukódott az öltöző ajtaja. A szövetségi kapitány megköszönte a csapat fegyelmezett, bátor játékát, majd az új technikai igazgató, Szekeres Tamás kért szót, és azért mondott köszönetet, mert a világbajnok legyőzéséhez fűződik a debütálása ezen a poszton. Gera Zoltán megjegyezte, nincs mit, az első kört „Szeki” fizeti, és ez volt a végszó: a játékosok elköszöntek egymástól, és kimentek a rájuk várakozó újságírók és a toronyépület folyosójára bejutó szurkolók közé.
Gera Zoltán maradt utolsónak.
Nagyon kimerült?
Elfáradtam, az tény, de ezen a meccsen egy pillanatra sem lehetett megállni – válaszolta a csapatkapitány. – Muszáj volt az elsőtől az utolsó percig összpontosítani, hiszen a világbajnok ellen másként nem is remélhettünk jó eredményt.
A találkozó előtti napokban nagyon visszafogottan nyilatkozott. Hitte, hogy tényleg legyőzhetjük az olaszokat?
Ha nem hinnék a győzelemben, nem lenne érdemes pályára lépnem. Amikor a buszon ültünk, és beértünk a stadionba, láttam, nagyon sok szurkoló megy a lelátók felé. Eszembe jutott, hogy a többség nem miattunk, hanem az olaszok kedvéért jön, és ez most így is van rendjén. De arra is gondoltam, jó lenne végre úgy futballozni és olyan eredménnyel kirukkolni, hogy akik kicsit is szeretik a futballt, a meccs után értünk rajongjanak.
Erre most nem lehet panasz.
Nincs is. Remek érzés volt a lefújás után tiszteletkört futni, jó lenne ezt minél gyakrabban átélni.
Amikor az olaszok megszerezték a vezetést, átfutott az agyán a vereség gondolata?
Nem. Szerencsétlen gól volt, nem érdemeltük meg. Úgy éreztem, jól játszik a csapat, és láttam a többieken is, hogy senkit sem fogott meg az olasz vezetés, és nemcsak egyenlíteni, hanem fordítani akartunk. A korábbinál is jobban belelkesedtünk, és szerintem nem volt a pályán magyar játékos, aki kételkedett volna a sikerben.
A lelkesedésen múlott?
Nyilván azon is, de sokat számított, hogy viszonylag hamar egyenlítettünk. Ide tartozik még, hogy a cserék is jók voltak, frissességet hoztak az együttesbe.
A tizenegyesnél megfordult a fejében, hogy a világ egyik legjobb kapusán kell kifognia?
Nem foglalkoztam vele. Eldöntöttem, hova lövöm, és nagyon nyugodt voltam.
A harmadik gólban is elvitathatatlanok az érdemei. Sokan azt hitték, kapura lövi a labdát.
Miért lőttem volna? Először
Folytatás a 3. oldalon
