„Hibáztam, ez nem lehet vitás”

2007.08.24. 09:40
Címkék

Magyarország–Olasz ország 3–1. Nem túl hízelgő eredmény a vébégyőztes csapatra nézve… Magyarország–Olasz ország 3–1. Nem túl hízelgő eredmény a vébégyőztes csapatra nézve…

Az olasz válogatott számára ez önmagában is elég kínos, világbajnokként azonban még a szokásosnál is nagyobb az elvárás velünk szemben, így érthetően a vereség is kellemetlenebb – mondta Fabio Cannavaro a mérkőzés után.

Melyik pillanat jelentette a meccs fordulópontját?

Úgy érzem, a második félidő elején kissé feljavultunk, ekkor sikerült a vezetést megszereznünk, az azt követő időszakban azonban összeomlott a csapatunk.

Azt vártuk, azt a momentumot nevezi meg, amikor a tizenhatoson belül buktatta Priskin Tamást. Gera Zoltán tizenegyesgólja miatt ugyanis hátrányba került a csapata.

Hibáztam, ez nem lehet vitás, mégpedig olyan hibát követtem el, amely az összpontosítás hiányával magyarázható. A barátságos mérkőzéseken előfordul, hogy az első félidőben minden rendben, aztán a szünet után valamiért csökken a figyelem.

Később, a harmadik gól előtt Gera Zoltán egy csodás becsúszással halászta el ön elől a labdát.

Senki sem játszik hibátlanul, a lényeg, hogy a futballista ne a tétmeccseken rontson. A barátságos találkozókon természetes, hogy nem ugyanúgy hajtanak a labdarúgók, mint éles helyzetben, nem százszázalékos erőbedobással küzdenek. A franciák ellen egy egész más Olaszország fut majd ki a pályára.

Meglepte a magyarok játéka?

Nem lepett meg, tudtam ugyanis, hogy fiatal, ambiciózus együttes vár ránk. Biztos vagyok benne, hogy a magyar válogatott a jövőben is bizonyítja erényeit, s azt, hogy remek gárda.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
4 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
4 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
4 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
4 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
4 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
4 órája