24 ÓRA

2007.08.24. 09:40
Címkék

Las Vegas csapatot akarLas Vegas csapatot akar

ÉSZAK-AMERIKA.Két befetetőcsoport jövőre kezdi meg Las Vegas legendás főutcáján annak a sportcsarnoknak az építését, amely várhatóan 2010-re készül el, és amelyben egy NBA-kosárlabdacsapat vagy egy NHL jégkorongcsapat találhat otthonra, esetleg mindkettő.

Bécsi János Teramóban

KÉZILABDA. Olaszországban folytatja pályafutását a volt válogatott átlövő, Bécsi János. Mint a játékos menedzserétől, Szörnyi Attilától megtudtuk, Bécsi az olasz első ligás Teramóban játszik a következő szezonban.

Tökölön a Szpari

KÉZILABDA. A női első osztályból kieső Bp. Spartacus elnöke, Pazár Sándor megállapodott a Tököl KSK első emberével, Hoffmann Pállal. Ennek értelmében 2009 júniusáig Tököl-Spartacus néven közösen szerepel a két csapat. Így a felnőtt- és az ifjúsági együttes a tököliek jogán az NB I B Keleti csoportjában indul.

Kanadából erősít a Sopron

KOSÁRLABDA. Kanadai középjátékossal erősített a Soproni sÖrdögök. Az új szerzemény Corey Hallett fehér bőrű, 23 éves, 208 centis és 110 kilós kosaras, akire a négyes és az ötös poszton számíthat a gárda szakvezetője, Meszlényi Róbert. A soproniak új légiósa korábban nem játszott Európában.

Csoportelső magyarok

VÍZILABDA.Utolsó csoportmérkőzését is megnyerte (Kuvait ellen 30–0-ra) a magyar férfi juniorválogatott a Long Beach-i vb-n, így százszázalékos teljesítménnyel végzett a D-csoport élén. A mieink a nyolc közé jutásért Egyiptommal játszottak péntekre virradóra.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
3 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
3 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
3 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
3 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
3 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
3 órája