Sokat fejlődtek Kínában

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2007.08.23. 00:00
Címkék
Véget ért a válogatott asztaliteniszezők kéthetes kínai edzőtábora, és a nyolc magyar játékos csütörtöktől máris éles helyzetben alkalmazhatja a tanultakat a tajvani Pro Tour-versenyen.

Nem mindennapi élményen van túl nyolc magyar válogatott pingpongos: Póta Georgina, Lovas Petra, Pergel Szandra, Li Bin, Pázsy Ferenc, Zwickl Dániel, Jakab János és Zombori Dávid, akik két héten át a sportág fellegvárában, Kínában edzőtáborozhattak.

„Minden városnak, tartománynak van egy-egy hatalmas edzőközpontja, ahol nemcsak a pingpongosok, hanem más sportág képviselői is együtt készülnek – mondta Zwickl Dániel, aki társaival, illetve a két kapitánnyal, Harczi Zsolttal és Téglás Péterrel a kuangcsui létesítmény vendégszeretetét élvezhette, és vehetett részt az olykor napi hat-hét órás munkában. – Hogy mi a kínaiak sikerének titka? Röviden: a pingpong a nemzeti sportág, már gyerekkorban megtanítanak mindent, és – ami a legfontosabb – egységes, magas szintű képzésben részesülnek. Mi is egy egész évben működő, bentlakásos edzőközpontban voltunk, de a legjobbak nem ott, hanem Pekingben készülnek.”

Mivel azonban a magyarok ottjártakor épp zajlott a kínai csapatbajnokság, a kuangcsui gárda legjobbjai, köztük néhány igencsak neves pingpongos is az edzőközpontban volt, köztük a volt világranglista-vezető, olimpiai bajnok Vang Li-csin is.

„Mi eleinte a tizenhét-tizennyolc évesekkel jászottunk, akiknél jobbak vagyunk, de edzeni jó velük. A nagyokkal a tábor végén játszottunk: amikor látták, hogy a többieket meg tudjuk verni, már elfogadtak minket, és őket is elkaptuk néhányszor. Ami Vang Licsint illeti, gyakorlatilag tökéletesen játszik, de nem olyan ösztönös zseni, mint mondjuk a világ legjobbja, Ma Lin” – mondta el Zwickl Dániel.

Az ötszörös serdülő Európabajnok azt is elárulta, nagyon sokat tanultak a két hét alatt, mozgásuk, technikájuk is javult, és ez remélhetőleg már a játékukba is beépült. Szükség is lesz rá, hiszen csütörtökön már a tajvani Pro Tour-versenyen, roppant erős mezőnyben kell számot adniuk előrehaladásukról.

A tajvani után még egy Pro Tour-viadal szerepel a magyarok programjában, de Jakabra, Zwicklre és Pázsyra hazatértük után vár a legnagyobb feladat. Csapatuk, a Lombard-BVSC ugyanis szeptember 7-én a Körcsarnokban a Bajnokok Ligájában a német Borussia Düsseldorfot fogadja.

Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
1 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
4 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
4 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
5 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik