Pekingért lapátolnak

K. E.K. E.
2007.08.23. 00:00
Címkék

Vasárnaptól a müncheni világbajnokságon tizenegy magyar versenyző küzd a pekingi kvótáért, s hatnak (három egységnek) reális esélye van ennek elérésére – hangzott el a Magyar Evezősszövetség sajtótájékoztatóján. Az esélyesek közül a legnehezebb dolga a Haller Ákos, Pető Tibor kétpárevezősnek lehet, hiszen eddig eredménytelen az idénye. A kétszeres világbajnok páros technikailag „esett szét”, de mint mondják, az elmúlt egy hónapban már akadtak biztató jelek a felkészülés során. „Természetesen szeretnénk ott lenni az első tizenegyben, hiszen ez olimpiai szereplést érne” – mondta Haller Ákos. A kvóta, sőt a világbajnoki érem a célja Varga Tamásnak és Hirling Zsoltnak. A 2005-ben világbajnok könnyűsúlyú kétpár legfőbb célja az olimpiai dobogó legmagasabb foka, ennek megfelelően készül már egy éve. „Nagyon erős a mezőny, mindenképpen szeretnénk döntőbe kerülni, aztán ott meglátjuk, ki húz jobban” – latolgatta az esélyeket Hirling Zsolt. Kvótaszerzési esélyei lehetnek a női kétpárevezős egységnek is, ehhez Verőci Lídiának és Kónya Aliznak a legjobb nyolc között kell végeznie.

Legfrissebb hírek

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
4 perce

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
5 perce

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
7 perce

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
8 perce

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
10 perce

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
16 perce

Szívmegállás a brutális ütközés után a spanyol másodosztályban

Spanyol labdarúgás
36 perce

Elkezdődött a férfi kézilabda-válogatott új korszaka

Kézilabda
1 órája