Emersont megszerezte a Milan

SZ. E. M.SZ. E. M.
Vágólapra másolva!
2007.08.23. 00:00
Címkék

A Bajnokok Ligája-győztes Milannál a múlt héten bejelentették, megakadtak az Emerson átigazolásával kapcsolatos tárgyalások, mivel a Real Madrid túl nagy összeget kért a játékosért. A labdarúgó ezt követően fenyegetően megjegyezte: a spanyoloknak kell vállalniuk a következményeit annak, hogy nem engedték el. Úgy látszik, mégsem voltak leküzdhetetlenek az akadályok, mivel kedd este kiderült, Emerson Milánóba szerződött. A jelek szerint az olasz klubnál felettébb bíznak a dél-amerikai játékosokban, ugyanis a gárda keretében immár nyolc brazil labdarúgó található: Cafú, Dida, Digao, Kaká, Pato, Ronaldo, Serginho, valamint most már Emerson is. Utóbbi az akkor éppen a másodosztályba száműzött Juventusból ment át tavaly nyáron Madridba, Fabio Cannavaróval együtt – és most, egy szezon elteltével visszatér Olaszországba. A „Puma” becenévre hallgató futballistáért állítólag öt és fél millió euró körüli öszszeget (1.4 milliárd forintot) fizetett a piros-fekete egylet. A televíziós szakkomentátorként a magyar–olasz barátságos mérkőzés miatt Budapesten tartózkodó Fabio Capello jól ismeri a 31 éves válogatott középpályást, hiszen a Roma és a Juventus után az elmúlt idényben a Real Madridnál is edzője volt, így hinni lehet szavainak, bármit is állítson a brazilról. „A Milan nagyon jó vételt csinált Emersonnal – mondta a szakember. – Olyasvalaki, aki könnyedén beilleszkedik, és a középpályán bármely szerepkörben otthonosan érzi magát. Az előző évadban, amikor a Realban játszott, akadtak sérülései, de mostanra teljesen felépült.”

Legfrissebb hírek

Téli olimpia: nem indul a norvégok legjobb lesiklója

Téli sportok
6 perce

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
13 perce

Redzic Damir Salzburgban folytatja – hivatalos

Légiósok
15 perce

Női vízilabda Eb: Görögország–Magyarország elődöntő

Vízilabda
21 perce

Korábbi újpesti csatárral erősített a Diósgyőr –hivatalos

Labdarúgó NB I
24 perce

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
38 perce

Birkózás: 27 magyar lép szőnyegre a zágrábi rangsorolóversenyen

Birkózás
42 perce

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
45 perce
Ezek is érdekelhetik