Új év, új zene, új kűr

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2007.08.21. 23:51
Címkék
Új kűrrel készül az új szezonra Sebestyén Júlia. Az Edvin Marton zenéjére koreografált szabad program során a hatszoros magyar bajnok hét triplát szeretne ugrani. Pontosabban: azért dolgozik keményen, hogy a versenyeken meg tudja majd ugrani őket.

Vadonatúj kűrt képzelt el ma gának Sebestyén Júlia az előző szezon végén, és ma – néhány héttel az idény kezdete előtt – már terveinek és álmainak megfelelően a programot gyakorolja. Mindennap. Új a zene, új a koreográfia és új a tartalom is. „Tavaly kicsit lassúbb zeném volt a kűrben, az idén mindenképpen váltani akartam. Tempósabb, változatosabb zenét és kűrt szerettem volna, így esett a választásom Edvin Marton zenéjére. Három részből áll majd a kűröm, és mivel mindnek Edvin az előadója, könnyebb volt összeilleszteni őket. Az idén a korábbi évekkel ellentétben nem utaztam el Amerikába, hogy ott készítsük el a koreográfiát, hanem itthon csináltuk meg, Jerena Ipakjan vezetésével. A tavalyi kűrömben hat tripla ugrás szerepelt, ezúttal hetet tervezünk. Ezt azonban csak úgy lehet megcsinálni, ha az egyiket sorozatban ugrom. A sorozat és a kombináció annyiban tér el egymástól, hogy a sorozatban az ugrások között nincsen semmilyen átkötő elem, az egyik ugrás vége egyúttal már a másik ugrás eleje. Vagyis én a dupla Axelből rögtön ugrom majd a tripla toeloopot. Az edzéseken ez a sorozat már megy, de nagyon nehéz mindezt beépíteni a kűrbe.”

Az ugrások mellett Sebestyén a forgásain is változtatott. A mostaniak a legmagasabb szintűek, persze ez majd akkor jelenthető ki biztosan, ha a nemzetközi versenyeken a bírák is így értékelik.

Az új és egyben nehezebb kűr egyúttal más mozgásteret is biztosít a magyar bajnoknőnek, egyúttal megadja a lehetőséget arra is, hogy Sebestyén Júlia felvegye a küzdelmet a nemzetközi élmezőnnyel. „Úgy állítottuk össze a kűrt, hogy a versenyek előtt a körülmények ismeretében és a formámnak megfelelően variálhatok is rajta. Ahhoz, hogy ne szakadjak le a legjobbaktól, meg kellett erősítenem a kűrömet. Azon leszek, hogy minden versenyen hibátlanul fussam le, de így, ha netán kimaradna valamelyik ugrás egy-egy versenyen, változatlanul elég erős lesz a programom.”

A kűr mellett Sebestyén rövid programja alig változott – csak a minden évben megújuló pontozási szabályoknak megfelelően. Itt egyébként sincs túl sok variációs lehetőség, lényeg, hogy a versenyzők teljesítsék a nyolc kötelező elemet.

i olimpiai bajnok emlékére kiírt versenyen

Legfrissebb hírek

„Mim Gergely kész a visszatérésre, egy új feladatra”

Labdarúgó NB I
5 perce

Műteni kell a Barca középpályását, kihagyja a világbajnokságot – hivatalos

Spanyol labdarúgás
18 perce

MotoGP: Álex Márquez túl a műtéten

Egyéb autó-motor
52 perce

Férfi kosár: lemondta a válogatottságot Vojvoda Dávid

Kosárlabda
57 perce

ZTE: két érkező hamarosan aláírhat; Akpe újabb kérője; többen távoznak

Labdarúgó NB I
58 perce

„Nehéz döntéseket kellett meghoznom” – hivatalos a horvátok vb-kerete

Foci vb 2026
58 perce

West Ham–Tottenham: adófizetői szempontból nem mindegy, melyik esik ki

Angol labdarúgás
1 órája

Udvardy nyolcaddöntős Rabatban

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik