Csalódott rákospalotaiak

B. NAGY ZOLTÁNB. NAGY ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2007.08.21. 12:49
Címkék

Sokáig bizakodtak az 1. FC Femina ’93 női csapatának hívei, hogy sikerül majd kiharcolniuk a továbbjutást Chisinauban az UEFA Bajnokok Kupája 9. csoportjában. A rákospalotaiak az azerbajdzsáni Ruszlan ’93 gárdáját 6–0-ra, míg a moldovai FC Narta Chisinaut 2–0-ra győzték le. A harmadik, mindent eldöntő csoportmeccset a XV. kerületiek a szintén százszázalékos kazah Almati KTZH ellen játszották, s 2–0-s félidőt követően 3–1-es vereséget szenvedtek, ezzel a második, továbbjutást nem érő helyen végeztek. A Femina Kövesi (Mátra, 90. p.) – Kanta, Paraoánu, Szeitl, Sümegi – Szekér (Pincze, 55. p.), Smuczer, Benkő, Sebestyén (Krisztin, 60. p.) – Pádár, Jakab R. összeállításban lépett pályára, a szépítő találatot Krisztin Sára szerezte.

„A sorsolás ismeretében bíztunk a továbbjutásban, így aztán csalódott vagyok a Bajnokok Kupája selejtezőjében elért csoportmásodik hellyel – kezdte értékelését Kiss László, a Femina edzője. – Az előző évvel ellentétben, amikor a ki-ki meccseket megnyertük, ezúttal sok-sok apró hiba miatt veszítettünk. Az utolsó, a kazahok elleni mérkőzésünkön volt egy tízperces rövidzárlatunk, amelyet riválisunk két góllal büntetett meg. Az Almati KTZH-val vívott találkozó valamelyest hasonlított egy magyar bajnokihoz: ellenfelünk csupán ötször jött át a felezővonalon, és háromszor is eredményes volt, míg mi a százszázalékos ziccereket is sorra elhibáztuk. A szögletarány is hű tükörképe a meccsnek: mi kilencszer végeztünk el sarokrúgást, ellenfelünk viszont egyszer sem, ráadásul mentálisan is a kazahok fölé kerekedtünk. Sajnálom, hogy végül vereséget szenvedtünk, s az elmúlt esztendővel ellentétben ezúttal nem jutottunk be Európa legjobb 16 együttese közé.”

A bajnokcsapat a hét végén már kárpótolta csalódott drukkereit, hiszen az újonc Olimpia ellen gólzáporos, 12–0-s diadallal kezdte el a szezont.

Legfrissebb hírek

Az ETO Szombathelyen, az FTC Mosonmagyaróváron aratott magabiztos győzelmet a női kézi NB I-ben

Kézilabda
4 perce

Milánó 2026: kapust cseréltek a címvédő finn hokisok

Téli olimpia 2026
6 perce

Izraelé a hetedik hely a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
6 perce

Későn jött a horvát gól, Spanyolország az első döntős a futsal Eb-n

Minden más foci
48 perce

„Már az elején tudtam, hogy a Salzburgot választom” – Szoboszlai Dominik útját járná be Redzic Damir

Légiósok
59 perce

Milánó 2026: norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
1 órája

Minden jel arra mutat, hogy Vonn rajthoz áll vasárnap a téli olimpián

Téli olimpia 2026
1 órája

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik