Öten buktak le az idén

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.08.18. 23:51
Címkék

Az év végéig összesen 800 ellenőrzést tervez a Magyar Antidopping Csoport Kft. (MACS), amely a nemzeti doppingellenes szervezet feladatait látja el. Az eddig elvégzett 356 tesztből öt volt pozitív, a névsor: Toronyai László (kenu), Vass László (jet-ski), Sándor Judit, Nagy Rita, Nánási Nikolett (mindhárom erőemelés). A MACS vezetője szerint nem olimpiai esztendőben elegendő a 800 kontroll. „Más országban is hasonló nagyságrendű vizsgálatokat végeznek, a szám jövőre ezer fölé emelkedhet – mondta Tiszeker Ágnes. – Az athéni doppingbotrányok után persze tudjuk, hogy nem lehet elég vizsgálatot végezni. A MACS felelőssége az ellenőrzési rendszer működtetése, a szabályszerű mintavétel és az információszolgáltatás.” Tiszeker Ágnes hangsúlyozta, a jól működő szűrőrendszernek jelentős visszatartó ereje van. „Dopping volt, van és lesz, mert nagyon sok pénz forog kockán – folytatta a MACS vezetője. – A jól működő rendszer hatását már most is érezzük, sokkal fegyelmezettebbek a sportolók, kevesebb a doppingvétséget megalapozó magatartás, amikor például valaki megtagadja a mintaadást.”

Legfrissebb hírek

Döntetlennel kezdett az Eb-selejtezőben a magyar U19-es válogatott

Magyar válogatott
19 perce

Gyász: elhunyt Tóth László, az 1500 méteres síkfutás országos bajnoka

Atlétika
28 perce

Férfi kézilabda BL: Kolstad–Veszprém

Kézilabda
37 perce

A téli olimpiai sportágak nem kérnek a nem olimpiai nyári sportágakból

Téli sportok
50 perce

Futsal: a magyar válogatott döntetlent játszott a litvánokkal

Magyar válogatott
51 perce

A Red Bull és a Racing Bulls is kijelölte 2026-os autóbemutatója dátumát

F1
1 órája

Kerkez Milos: Tiszta fejjel érkeztem, csak a válogatottra összpontosítok

Magyar válogatott
2 órája

Új korszak a budafoki utánpótlásban: hosszú távú együttműködés a Real Betisszel

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik