Csúcsrangadó lesz az Anfield Roadon

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
2007.08.18. 23:51
Címkék
Csúcsrangadót rendeznek Liverpoolban vasárnap, ahol a hazai „vörösök” a Chelsea-t fogadják. A mérkőzésen kiderül, hogy a vendégek menedzsere, José Mourinho által a mostani szezonra beígért támadófutball érvényre jut-e az egyik bajnokesélyes otthonában.

A Liverpool és a Chelsea nagyon jól ismeri egymást. Sőt szinte már unják is a találkozást, hiszen az elmúlt három év során tizenötször mérkőztek meg a bajnokságban, a kupában és a Bajnokok Ligájában. Ezen összecsapások zöme óriási taktikai küzdelmet, ám kevés gólt hozott. A tendencia megváltozása most azonban aktuális, főleg, ha a Chelsea-nél végbemenő és beígért változásokat vesszük figyelembe. José Mourinhót és csapatát az elmúlt három idény alatt számtalan kritika érte az unalmas, biztonságos védekezésen alapuló, sokpasszos, ám kevésbé látványos játékáért. Amellyel ugyan két bajnoki címet, két Ligakupa- és egy FAkupa-győzelmet gyűjtött be a londoni egyesület, ám a fanyalgókat ez sem tudta elnémítani. A nyári felkészülés és a Manchester United aranyérmet érő támadófocija – és a rosszmájúak szerint Roman Abramovics orosz klubtulajdonos presszionálása – azonban elgondolkodtatta a portugál menedzsert, aki a csapat egyesült államokbeli túrája során bejelentette: a következő szezonban a Chelsea támadóbb futballra törekszik.

S lőn: a 44 éves szakember nem a levegőbe beszélt, amire ékes bizonyíték volt a „kékek” első két bajnoki mérkőzése. A nyitány a nézők szemszögéből fantasztikusra sikerült: a Birmingham City elleni hazai meccs kifejezetten szórakoztató volt, öt gól esett, emellett temérdek helyzet alakult ki a kapuk előtt. A 3–2-es győzelemnek így is örült a portugál mester, de a védelmet nem dicsérte.

Négy nappal később valamivel gyengébb futballt produkáltak Frank Lampardék a Reading vendégeként, ám ismét nyertek, és a csapat megint sok gólszerzési lehetőséget dolgozott ki. Vagyis eddig valóban az történik, amit José Mourinho megjósolt. A szakvezető a felkészülés során többször megpróbálkozott a 4–4–2-es szisztémával az előző szezonban sokszor alkalmazott 4–3–3-as felállás helyett. A Reading ellen már a pályán is látszott, a francia Florent Malouda a bal-, Shaun Wright-Phillips a jobb oldalt játszotta be, középen Frank Lampard mellett a sérült Michael Ballack távollétében Steve Sidwell robotolt, elöl pedig az elefántcsontparti Didier Drogba párja honfitársa, Salomon Kalou volt. A második félidőben még a perui Claudio Pizarro is beszállt, így valóban támadó szellemű Chelsea-t láthattak a meccs nézői.

Persze a Reading és a Birmingham City nem a Liverpool, vagyis az angol szakírók szerint a szisztéma igazi próbája a „vörösök” elleni mérkőzés lesz, az igazi erőfelmérő még csak most következik...

Legfrissebb hírek

Válogatott: Jurek, Tóth Rajmund és Szalai József sem utazott el Belfastba

Magyar válogatott - élő
11 perce

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
54 perce

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
56 perce

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
57 perce

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
1 órája

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
1 órája

Női kézilabda: a norvégverő Dánia nyerte az Eurokupát

Kézilabda
1 órája