Kezdetnek nem jó

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
2007.08.16. 23:38
Címkék
Véget ért a Ligakupa első fordulója. A jelek szerint a profi klubok tulajdonosi tanácsának elképzelése (kapjanak nagyobb terhelést a játékosok) nem találkozott az edzőkével, hiszen azok többsége a tartalékokat szerepeltette. Igaz, így legalább sok fiatal labdarúgó jutott játéklehetőséghez.

Hat mérkőzéssel folytatódott szerdán a Magyarországon első alkalommal kiírt Ligakupa. Az első forduló így véget is ért, hiszen már korábban lejátszottak két találkozót. Általánosan elfogadott vélemény, hogy a több mérkőzésszám, a fokozottabb terhelés a csapatok, játékosok fejlődését szolgálja. Ezzel mi sem szállnánk vitába, hiszen régi problémája a magyar labdarúgásnak, hogy a játékosok jelentősen kevesebb meccsen szerepelnek szezononként, mint más nemzetek labdarúgói. A Magyar Labdarúgó-szövetség és a profi klubok tulajdonosainak kezdeményezése alapvetően jó, és labdarúgásunk fejlődését szolgálhatja, ám az első forduló tanulságai alapján megfogalmazhatóak azok a vélemények is, amelyek éppenséggel megkérdőjelezhetik a Ligakupa értelmét és lényegét.

Az MLSZ elnöksége 2007. június 21-én fogadta el a 136/2007-es számú határozataival a Ligakupa versenykiírását. A sorozat céljai között egyebek mellett azt tartalmazza az 1. pont, hogy a kupának a fiatal labdarúgók csapatba építését kell elősegítenie. Ez értelemszerűen remek alkalom az edzőknek arra, hogy kipróbáljanak néhány tehetséges, a bajnokikon még lehetőséget nem kapó futballistát, és remek alkalom magának a játékosnak is, aki így tétmérkőzésen bizonyíthat. Ugyanakkor némi ellentmondás van (persze értelmezés kérdése...) az említett dokumentumban, hiszen a 3. pont már konkrétan úgy fogalmaz, hogy a kupában a legjobb összetételű felnőtt első csapatoknak kötelező jelleggel kell részt venniük.

Az első fordulóban a legtöbb együttes jobbára tartalékokkal állt ki, ami viszont természetesen nem szolgálja azt a célt, hogy nagyobb terhelést kapjanak a labdarúgók. Ennek megfelelően a bajnokikhoz képest is gyengébb színvonalú meccseket játszottak az első osztályú gárdák a Ligakupa nyitó fordulójában. Vadonatúj kezdeményezésről lévén szó, még aligha lehet rangról beszélni. A televíziós jogokból jelenleg 50 millió forint jár a kluboknak a Ligakupáért, ami tizenhat felé elosztva (3.125 millió forint) nem jelentős összeg. A díjazás egyelőre nevetségesnek mondható, hiszen az MLSZ a végső győztest egy serleggel, valamint a helyezetteket csapatonként 30-30 éremmel jutalmazza. S a végső győztes indulhat az UEFA-Intertotókupában.

Ha a kezdeményezés beválik, és a szurkolók a szponzorokkal együtt a Ligakupa felé fordulnak, akkor növekedhet a bevétel, s lehet majd pénzdíjazás is. Ebben az esetben pedig előbb-utóbb presztízse is lesz az új versenysorozatnak.

Legfrissebb hírek

Vladimir Petkovic svájci múltja jelentős előny lehet az algériai válogatottnak

Foci vb 2026
3 perce

Íme, a vb-történet aranycipősei és a góllövőlista állása!

Foci vb 2026
12 perce

Kevesebb mint egy hónap van hátra az atlétikai Eb kvalifikációs időszakából

Atlétika
14 perce

Vb 2026: Dzeko a kieséses szakasz eddigi legidősebb mezőnyjátékosa

Foci vb 2026
32 perce

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
44 perce

Rekordösszegért szerezte meg Mateus Fernandest a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
53 perce

Fehér Miklós egykori bragai csapattársa szerint Portugália eddig visszafogott volt a világbajnokságon

Foci vb 2026
55 perce

José Barroso: Nem láttam még olyan futballistát, aki Cristiano Ronaldónál jobban akarja a győzelmet

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik