Négy bajnok a mezőnyben

KIRIPOLSZKY TAMÁSKIRIPOLSZKY TAMÁS
2007.08.15. 01:16
Címkék

A bajnoki dobogón akar végez ni a DVSC Aquaticum NB I-es kézilabdacsapata – szögezte le keddi sajtótájékoztatóján Pocsai Attila. A klub többségi tulajdonosa bejelentette, hogy a következő bajnoki évadban is az Aquaticum élményfürdő marad a névszponzor, és úgy vélte, a nyáron megerősített kerettel minimum a harmadik helyre be kell futnia a Lokinak. A két szerb válogatott játékos, Nada Micsics és Verica Nikolics, valamint a szintén új szerzemény, a Dunaújvárosból a cívis városba igazolt Nagy Ivett, illetve az ideiglenes csapatkapitány Ruta Latakaité egyaránt kiemelte, élvezték az elmúlt hetekben elvégzett munkát és a változatos, egyúttal igen intenzív edzéseket.

Hogy a DVSC hol tart a felkészülésben, arra elsőként a jövő héten rendezendő, hatcsapatos AVE Ásványvíz-kupán kaphatunk választ, amelyet a Hódos Imre Sportcsarnokban rendeznek augusztus 24-én és 25-én. Szűcs Gabrielláék a szlovén bajnok Krim Ljubljanával és a román HCM Baia Maréval mérkőznek meg a pénteki selejtezőkben, míg a másik ágon három bajnok, a román Oltchim Valcea, a szlovák Juventa Michalovce és a cseh Slavia Praha csap össze. A hazaiak pénteki találkozóit, illetve a másnapi három helyosztót a Sport1 televízió élőben közvetíti. Skaliczki László, a DVSC szakmai igazgatója elmondta, hogy felszabadult és jó játékot vár tanítványaitól, s reméli, ez tornagyőzelemhez vezet majd.

Legfrissebb hírek

Női torna Eb: orosz siker a csapatverseny döntőjében

Torna
1 perce

Kós Hubert Eb-aranyérmes 200 méteres vegyesúszásban

Úszás
4 perce

Milák Kristóf negyedik lett 50 méter gyorsúszásban az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
13 perce

Adeyemi gólt lőtt és gólpasszt adott, a Barcelona hétgólos meccsen győzte le a Baselt

Minden más foci
13 perce

Hiába rohamozott a Debrecen, csak egyenlíteni tudott az ETO ellen

Labdarúgó NB I
26 perce

Egy félidő után 2–1-re vezet a Puskás Akadémia a Paks ellen

Labdarúgó NB I
28 perce

„Valószínűleg ez lesz az utolsó idényem” – Cristiano Ronaldo belengette a visszavonulását

Minden más foci
45 perce

Nem indult jól a Maresca-korszak: az Arsenal hármat vágott a Manchester Citynek az angol Szuperkupában

Angol labdarúgás
53 perce