„Mi tiszteljük az ellenfelet” (2)

PIETSCH TIBOR, VOLESZÁK GÁBORPIETSCH TIBOR, VOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.08.15. 01:16
Címkék
A Hamburg vezetőedzője, Huub Stevens semmit sem bíz a véletlenre: a csütörtöki UEFA-kupa-selejtező előtt alaposan feltérképezi, mit tud nyújtani a Bp. Honvéd. A szakember nem elbizakodott: tiszteli az ellenfelet.

Folytatás a 4. oldalról

szen semmi okunk rá, hogy le becsüljük a Honvédot. Kollégáim háromszor is elutaztak Magyarországra, hazai pályán, illetve idegenben is feltérképezték a kispestieket, és ezután kijelenthetem, hogy rendelkezünk a szükséges információkkal.

Megosztaná velünk tapasztalatait?

Ugye megértik, ha erre nem válaszolok hosszabban. Elégedjenek meg annyival, hogy erőssége és gyengéje is van a Honvédnak.

A bajnokságot a Hannover otthonában elért győzelemmel kezdték. Hol nehezebb nyerni, Hannoverben vagy Budapesten?

Ki mondta, hogy nyerünk Budapesten?! Persze szeretnénk, de hibáznánk, ha előre elkönyvelnénk a sikert. Biztos vagyok benne, csütörtök este kemény csata vár ránk, a Honvéd erős csapat, keretét jó futballisták alkotják, nem csodálom, hogy vezeti a magyar bajnoki tabellát. És higgyék el, nem az udvariasság mondatja ezt velem, őszintén így gondolom.

A sorsoláson jelen lévő hamburgi vezetők mosolyogva fogadták, hogy a kispesti együttes jutott ellenfélül. Ön is elégedetten dőlt hátra abban a pillanatban?

Ugyan, kérem! Ha valaminek egyáltalán örültem, az az, hogy idegenben kezdjük a párharcot. Az első mérkőzésen olyan eredményt kell elérnünk, amellyel jó eséllyel várhatjuk a visszavágót.

Nem szoktam lekezelni riválisunkat, és ezt játékosaimnak sem engedem meg. Mi tiszteljük az ellenfelet.

Tegyük fel, választhatna: a Hamburggal a Bundesligában vagy az UEFAkupában végez az élen. Melyik diadalra voksolna?

hogy lehet álmodozni, habár a vágyak számítanak a legkevésbé a pályán. Az viszont talán nem hiú ábránd, hogy eredményes szezonban reménykedem – ami felőlem akár bajnoki, akár UEFA-kupa-elsőséggel is végződhet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik