Hrepka Ádám: álomkezdés

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2007.08.13. 23:26
Címkék

A múlt héten a holland NEC Nijmegen csapatához szerződött Hrepka Ádám, az MTK Budapest támadója. A húszesztendős csatár sikerrel debütált új egyesületében: a harmadosztályú Cuijk ellen lejátszott edzőmérkőzésen a második félidőben kapott játéklehetőséget, és két góllal vette ki részét a 4–0-s győzelemből.

Különösen Hrepka Ádám második, csapata harmadik gólja volt látványos, gyors támadás során egy esernyőcsel után három játékostársával kényszerítőzött, majd a végén ő fejezte be az akciót. Az edzőmérkőzést megtekintő NEC-rajongók azonnal megrohamozták az új szerzeményt autogramért és közös fényképért. Sőt, a drukkerek már előkeresték a világ legismertebb videomegosztó oldaláról az ott található Hrepka-gólokat, és nyomban fel is töltötték a klub honlapjára.

„Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen jól ment a játék egy félidő alatt – értékelt a csatár. – Régi álmom vált valóra, hogy külföldre szerződhettem, de tökéletesen tisztában vagyok azzal, folyamatosan jól kell teljesítenem ahhoz, hogy a klubomban játéklehetőséghez jussak. Egyelőre ismerkedem a körülményekkel, de természetesen örültem annak, hogy a játékostársaim kimondottan kedvesen fogadtak. Persze az igazi az lenne, ha a holland élvonalbeli bajnoki mérkőzéseken is bebizonyítanám, hogy érdemes volt szerződtetni.”

Legfrissebb hírek

Bognár György: Az idény előtt három centiméterrel magasabb lettem

Labdarúgó NB I
7 perce

Zlatan Ibrahimovic: Nem ismertem rá a holland csapatra

Foci vb 2026
26 perce

Zavargások törtek ki Hollandiában a vb-kiesés után

Foci vb 2026
41 perce

„Mondja meg valaki Nagelsmann-nak, hogy ez így nem mehet tovább!” – sajtóvisszhang

Foci vb 2026
48 perce

A mexikói szurkolók éjszakai „szerenáddal” lepték meg az ecuadoriakat – videó

Foci vb 2026
54 perce

„Próbálja meg újra a következő vb-n” – Neymar odaszúrt a német jósnak

Foci vb 2026
54 perce

Asztalitenisz: András Csaba a főtábla első fordulójában búcsúzott Los Angelesben

Egyéb egyéni
56 perce

Európa-liga: lett játékvezetők a Ferencváros Vojvodina elleni visszavágóján

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik