Szerződés az élvonalért

M. Z.M. Z.
2007.08.12. 08:03
Címkék
Szerződéskötés a pályán és a pályán kívül: a gyepen egy törzsszurkoló fogadott örök hűséget menyasszonyának, a klubházban pedig a játékosok írtak alá egy díszoklevelet, hogy minden erejükkel az NB Ire törekednek. Nos, a Pécs az első meccsén nyert.

Alapos vérfrissítésen esett át a PMFC-Pécs Plaza az élvonalbeli kiesése után a nyáron. Tizenöten távoztak az előző szezonbeli keretből, többen NB I-es csapatban folytatják a pályafutásukat, de voltak, akikre a pécsiek nem tartottak igényt. Ennek megfelelően érkező is akadt szép számmal, egy egész együttesre való játékos kötött szerződést a piros-feketékkel. A pécsi futball gazdagságára jellemző, hogy nyolc labdarúgót így is kölcsönbe tudtak adni környékbeli gárdáknak. A kezdő tizenegyből a tavalyiak közül csak néhányan voltak ismerősek a szurkolóknak, a többség nyári szerzemény.

A csapaton belüli frissítés mellett a vezetők igyekeztek figyelmet fordítani a stadion külcsínének a javítására is, újrafestették a VIPés a sajtópáholyt, illetve a menekülőkapukat is. Heteken belül új festék kerül a kerítés belső felére, és szeretnék fokozatosan műanyag székekkel felcserélni az eddigi fapadokat.

Érdekes momentummal kezdődött az NB II-es szezon a Mecsekalján, hiszen a mérkőzés előtt Kovács Roland törzsszurkoló fogadott menyasszonyának örök hűséget a kezdőkörben, és végezte el a kezdőrúgást. A pécsiek nagyon remélik, hogy ők nem örök hűségre esküdnek a másodosztállyal, ennek érdekében a csütörtökön megtartott szezon előtti sajtótájékoztatójukon a játékosok és a vezetőedző két díszes oklevelet látott el kézjegyével, amely szerint mindent megtesznek a pályán és a pályán kívül is a csapat sikeréért, illetve az újbóli élvonalbeli szereplésért, és ezt a két dokumentumot bekeretezve a klubház jól látható két pontján helyezik el. A pécsi tervek között szerepel egyébként egy kis múzeum létrehozása is, hiszen az egyesület több évtizedes történelme elegendő ereklyével szolgál ehhez.

Legfrissebb hírek

Elkezdte: Szoboszlai góllal és gólpasszal vezette győzelemre a Liverpoolt a tengerentúlon

Légiósok
14 perce

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
7 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
8 órája

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
8 órája

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
8 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
8 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
9 órája