Vasakarat kell

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2007.08.10. 17:21
Címkék
Katasztrofálisan rajtolt a Diósgyőr az idei bajnokságban: három mérkőzés, három vereség (kettő hazai pályán), Pajkos János vezetőedző mégis állítja: nincs pánik Borsodban. A szakvezető elárulta, annak ellenére, hogy csalódást keltő az eredménysor, nem hinné, hogy hitét vesztette a gárda, azaz motiváltan készülnek a mai, MTK elleni bajnokira.

Hazai pályán az új bajnoki évadban nem megy a Diósgyőrnek. A csapat két meccset játszott Miskolcon, de pontot még nem szerzett. Ma a mezőny egyik legjobb csapata, az MTK Budapest lesz a DVTK vendége... „Az első négy mérkőzésből reálisan három pontot remélhettünk – mondta Pajkos János, amikor az eddigi teljesítményről, az esélyekről faggattuk. – A Debrecen és az MTK még Diósgyőrött is esélyes, a Zalaegerszeg ellen sem mi voltunk a favoritok, úgy kalkuláltunk, a Siófok ellen győzhetünk.” Az edző elmondta, későn álltak össze, és ezen a héten négy új játékos érkezett. Mivel Foxi Kethevoama és Sadjo Haman jól teljesített a DVTK-ban, miközben Halidou Douva ma is a borsodiak erőssége, nagy reményeket fűznek az új afrikai légiósokhoz. „Folyamatosan edzettek és játszottak hazájukban – adott az új futballistákról tájékoztatást az edző. – Tíz napig készültek az utazáshoz szükséges papírok, vízumok, addig magukban tréningeztek. Iskolázott, képzett futballisták, persze az új környezet, a számukra új kultúra nem mindenkire hat egyformán.” Nem túlzás, szinte megmentőként tekintenek a négy új játékosra, de Pajkos János szerint nemcsak edzőként, pedagógiailag is nagy feladat az afrikai futballisták beépítése. „Fájdalmasan nagy divat mifelénk a bőrszín vagy más miatt megkülönböztetni az embereket – mondta az edző –, miközben Abraham és Benjamin a Honvéd, Ibrahima Sidibe a Debrecen, Foxi Kethevoama és Sadjo Haman az Újpest erőssége. Ebben a közegben nagy kihívás nekem, hogy elérjem, a most érkezők otthon érezzék magukat, feloldódjanak, mert csak így számíthatunk tőlük jó teljesítményre.”

Legfrissebb hírek

Bognár György: Az idény előtt három centiméterrel magasabb lettem

Labdarúgó NB I
4 perce

Zlatan Ibrahimovic: Nem ismertem rá a holland csapatra

Foci vb 2026
24 perce

Zavargások törtek ki Hollandiában a vb-kiesés után

Foci vb 2026
39 perce

„Mondja meg valaki Nagelsmann-nak, hogy ez így nem mehet tovább!” – sajtóvisszhang

Foci vb 2026
45 perce

A mexikói szurkolók éjszakai „szerenáddal” lepték meg az ecuadoriakat – videó

Foci vb 2026
52 perce

„Próbálja meg újra a következő vb-n” – Neymar odaszúrt a német jósnak

Foci vb 2026
52 perce

Asztalitenisz: András Csaba a főtábla első fordulójában búcsúzott Los Angelesben

Egyéb egyéni
53 perce

Európa-liga: lett játékvezetők a Ferencváros Vojvodina elleni visszavágóján

Európa-liga
58 perce
Ezek is érdekelhetik