Nyolc közé vágynak

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2007.08.10. 17:21
Címkék

Szerdán kora reggel utazott el a magyar női juniorválogatott a törökországi Izmirbe, a ma kezdődő korosztályos Európa-bajnokság helyszínére. Hajdú János szövetségi edző már a 2009-es, hazai rendezésű kontinesbajnokságra is gondolt, ezért fiatalabb játékosokat is beválogatott, ám a szakember szerint a csapattól így is reális elvárás a nyolc közé kerülés.

„Több olyan játékos is van a keretben, aki képes eldönteni egy mérkőzést, így joggal bízhatunk a csapatban – mondta el Hajdu János az elutazás előtt. – Remekül sikerült a felkészülésünk, ideális feltételek között dolgozhattunk, a tiszaújvárosi Héraklész-kupa pedig jó erőfelmérő volt egy héttel az Európa-bajnokság rajtja előtt.”

A magyar válogatott péntek este, helyi idő szerint fél ötkor Litvánia ellen kezdi meg szereplését az A-csoportban, egy nappal később a házigazda törökök következnek, majd vasárnap a legerősebbnek tűnő ellenfél, Dánia vár a mieinkre. A kvartettből két válogatott jut a középdöntőbe, ahol a B-csoport (Svédország, Norvégia, Oroszország, Hollandia) első két helyezettjével találkozik.

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
3 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
5 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
5 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
5 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében a második nap után

Téli olimpia 2026
5 órája

Milánó–Cortina 2026: egy ország sem nyert két aranyat – infóközpont

Téli olimpia 2026
5 órája

Endricket kiállították, emberhátrányban nyert a Lyon

Francia labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik