Discovery: itt a vége

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2007.08.10. 23:50
Címkék

Feloszlik a nyolcszoros Tour-győztes Discovery Channel csapata, amelynek színeiben a mostani résztulajdonos, Lance Armstrong hétszer nyerte meg a Francia körversenyt. A szezon végén így új együttest kereshet magának 27 profi kerekes, köztük az idei Tour de France-on az összetettben első helyen végző spanyol Alberto Contador, az amerikai Levi Leipheimer és az ukrán Jaroszlav Popovics is. A főszponzor már februárban bejelentette, nem hosszabbít szerződést a csapattal, újat pedig nem talált az istálló. „A következő három évre negyvenötmillió dollárt kértünk a tárgyalások során, azonban az elmúlt időszak doppingbotrányai miatt sokallták az összeget” – mondta Bill Stapleton csapatmenedzser. Az istálló a szezon végéig marad együtt, még elindul a szeptemberi Vuelta a Espanán is. A Discovery feloszlásával felszabadul a ProTour-sorozatban egy hely, amelyre az amerikai David Zabriskie-t és a spanyol David Millart soraiban tudó Slipstream csapata pályázik jó eséllyel.

Legfrissebb hírek

Redzic Damir és Tuboly Máté értéke szeptember óta megduplázódott

Minden más foci
7 perce

Bardóczky Kornél elhagyhatta a kórházat

Tenisz
16 perce

„A következő generáció prototípusa, az NBA megmentője” – Shai Gilgeous-Alexander-portré

Amerikai sportok
24 perce

Női kézilabda NB I: Bukarestben folytatja az FTC orosz irányítója – hivatalos

Kézilabda
26 perce

Az első 15 próbálkozás nem sikerült, de most meccset nyert a rendes játékidőben Benin az Afrika-kupán

Minden más foci
40 perce

Videó: Cristiano Ronaldo két góllal segítette győzelemhez az Al-Naszrt

Minden más foci
48 perce

Hozta a kötelezőt a Brighton ellen és visszaállt az élre az Arsenal

Angol labdarúgás
51 perce

Wirtz először talált be tétmérkőzésen, a Liverpool egy góllal legyőzte a Wolvest

Angol labdarúgás
52 perce
Ezek is érdekelhetik