Baumgartner Tatán edz

B. R.B. R.
Vágólapra másolva!
2007.08.10. 23:50
Címkék

Az öttusázók tatai edzőtáborozásának aktív résztvevője Baumgartner Zsolt is. A Champ Car-sorozatban szereplő Minardi USA Team tartalék pilótája rendszeres látogatója a tatai létesítménynek, s ezúttal is jó oka van rá, hogy fizikailag a lehető legjobb állapotba hozza magát. „Paul Stoddart csapatfőnök nemrég szólt, ne legyek meglepve, ha a következő európai futamokon (Belgium, Hollandia) én ülök az egyik versenyautóba, mert nincs megelégedve a jelenlegi versenyzők produkciójával. Ez augusztus végén történhet meg, én pedig készen akarok állni rá, így reggel hatkor úszóedzéssel kezdek, aztán jöhet a futás. A Champ Car-sorozat autói kétszáz kilogrammal nehezebbek az F1-es gépeknél, nincs bennük szervókormány, ráadásul a versenyidő is negyedórával hosszabb, ami fizikailag elég megterhelő” – mondta az eddigi egyetlen magyar Formula–1-es pilóta.

Legfrissebb hírek

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
21 perce

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
26 perce

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
50 perce

Nemkívánatos játékos lett klubjában a klasszis dán kézilabdázó

Kézilabda
58 perce

Papírforma kínai siker műugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
58 perce

Megszületett Kleinheisler második gyermeke, kezdődhet a csapatkeresés

Légiósok
1 órája

Távozhat az FC Barcelona alelnöke: Szaúd-Arábiába tart Ronaldóékhoz

Spanyol labdarúgás
1 órája

Nagy Krisztián távozik a magyar bajnok BJA jégkorongcsapatától

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik