Genk: kínos a helyzet

SZ. N. T.SZ. N. T.
2007.08.09. 00:46
Címkék

Szerdán a Debrecen futballistáin kívül két magyar labdarúgó léphet pályára a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének viszszavágóin. Amíg Bodnár László és együttese, a Red Bull Salzburg páholyból várhatja a lett Ventspils elleni második összecsapást (az első mérkőzésen idegenben 3–0-ra nyert az osztrák bajnok), Tóth Balázs és a Genk félve utazhat Szarajevóba, a helyi FK ugyanis az első mérkőzésen idegenben is képes volt 2–1-re legyőzni a belga gárdát. Az olaszok elleni válogatott találkozóra készülő keretbe is meghívott középpályás minden bizonnyal a kezdőcsapat tagja lesz, hiszen az első mérkőzésen és a Genk bajnoki idénynyitóján is a találkozó végéig a pályán volt.

Bodnár László tavasszal szerzett sérülése után még mindig nincs százszázalékos erőállapotban, a magyar futballista a bajnokságban sem kapott még szerepet.

Ide kapcsolódó hír: jogerőssé vált a Partizan Beograd kizárása az UEFA-kupából, a szerbek rendbontó szurkolóik miatt bűnhődnek.

Legfrissebb hírek

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
5 perce

Furcsa indoklás, Betlehemet és Fábiánt is megfosztották az Ek-dobogótól

Úszás
18 perce

Andrea Maldera szerint játékosai példát mutattak az egész ukrán népnek

Minden más foci
42 perce

Kikaptunk a norvégoktól, a bronzéremért játszunk holnap az Eurokupában

Kézilabda
59 perce

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
1 órája

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
1 órája

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
1 órája

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Minden más foci
2 órája