Főszereplő légiósok

Kecskés István, Zombori AndrásKecskés István, Zombori András
Vágólapra másolva!
2007.08.06. 00:04
Címkék

Hétfőn kora este választ kapunk, hogy az eddigi két bajnoki meccsén egy gólt kapó MTK-védelem mire megy a minőségi támadókat felvonultató Újpest ellen.

„Nagyon jó futballisták találhatók a lila-fehérek keretében, meg merem kockáztatni, hogy ellenfelünk játékosállománya a legjobb az élvonalban – méltatta a riválist Mladen Lambulics. – Rajczi Péter, Tisza Tibor vagy éppen Kovács Zoltán egyaránt életveszélyes a kapu előterében, és akkor még nem is említettem a nyáron szerződtetett idegenlégiósokat. Különösen Kovács Zoltán futballját tartom sokra, a válogatott csatár ugyanis rendre kiemelkedően teljesít a rangadókon. Azt talán mondanom sem kell, hogy az MTK–Újpest párharc minden körülmények között rangadó a javából.”

A harmincöt esztendős védő kulcsembernek számít a javarészt fiatalokat foglalkoztató MTK-ban, és ez még akkor is igaz, ha a labdarúgónak jelentős szerepe volt csapata korai búcsújában a nemzetközi porondtól. Aki ott volt az MTK–FC MIKA UEFA-kupa-mérkőzésen a Megyeri úton, az emlékezhet rá: Mladen Lambulics a 94. percben büntetőt hibázott (az egyik örmény játékos meghúzta a futballista mezét a tizenegyes elvégzése közben, ő viszont nem állt meg, és a lécre rúgta a labdát), és az a rontás nagyban hozzájárult a kieséshez.

Ami Mladen Lambulics és az MTK, az egy dél-koreai futballista és az Újpest viszonylatában is igaz: Li Do Kvon személyében vérbeli profit szerződtettek a lilák. A légiós azonban nincs könnyű helyzetben: nehezen kommunikál a többiekkel.

„Ez azért nem jelent túl nagy problémát, néha olyan érzésem van vele kapcsolatban, hogy mindent ért – mondta Urbányi István, az Újpest vezetőedzője a légióssal kapcsolatban. – Angolul sem nagyon tud, hiszen csak Budapest felé utazva, a repülőn kezdte el tanulni a nyelvet. De mint a szivacs, úgy szívja magába az információkat. Két napja volt Újpesten, amikor már minden társának tudta a nevét.”

A szakvezető is csak tolmács segítségével tudott hosszabban beszélni a játékossal, a pályán azonban nem szorul segítségre, kiválóan feltalálja magát a jobb oldalon.

„Intelligens, tanult, képzett játékos – folytatta a szakember. – Nem gond számára mozgás közben átvenni a labdát, könnyedén leválik az ellenfelekről, és jól játssza be az üres területeket is.”

Li Do Kvon beilleszkedése zökkenőmentesen sikerült, többek között azért is, mert a nyáron több légiós is csatlakozott a csapathoz – a külföldiek pedig igyekeznek segíteni egymást.

„Most elég sok légiósunk van, akik közül Sadjo Haman igencsak kommunikatív – mondta Urbányi István. – Volt abban valami szép, amikor a kameruni futballistánk Li Do Kvonnal »beszélgetett«. Szóval nem volt gond a beilleszkedéssel, segítik egymást a légiósok is.”

A koreai légiós futballtudása kiemelkedő, az élvonal egyik kellemes meglepetése lehet: a középpályás az edzés minden pillanatában bizonyítani és persze folyamatosan játszani akar az Újpestben.

„Állandóan meg akar felelni, rendszeresen keresi azt a játékost, akit meg tud játszani – nyilatkozta az Újpest szakvezetője.

– Már szólnom is kellett neki, hogy néha kicsit legyen önállóbb. Nagy alázattal futballozik, mindent alárendel a csapat érdekének. Fegyelmezett labdarúgóról van szó, akinek a munkabírása is kivételes. A technikai képzettsége és a gyorsasága is mindenképpen dicsérhető.”

Legfrissebb hírek

Egyetemi világjátékok: Székely Zója ezüst-, Palkovits István bronzérmes

Egyéb egyéni
46 perce

Nem bírt egymással az MTK és a Ferencváros a 228. bajnoki örökrangadón

Labdarúgó NB I
49 perce

Sallai Roland nagy gólt lőtt a Galatában, majd adott egy gólpasszt is

Légiósok
1 órája

Komáromi vereség a bajnoki nyitányon

Minden más foci
2 órája

Kós Hubert: Látni akarom, mit tudok kihozni magamból

Vizes vb 2025
2 órája

Koleszár Mihály és Guzi Blanka aranyérmes az öttusa Eb-n

Egyéb egyéni
2 órája

Csoboth Kevin csapata bajnokveréssel kezdte a svájci idényt

Légiósok
2 órája

Kajak-kenu: két magyar arany a korosztályos vb-n szombaton

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik