Ünnep az utolsó pillanatban

SZ. E. M.SZ. E. M.
2007.08.04. 11:39
Címkék

Az UEFA-kupa első selejtező körében a Mattersburg 1–0-s vereséget szenvedett az Aktobétól. A Csizmadia Csabát és Kovrig Ákost is soraiban tudó osztrák klub a visszavágón már nem kegyelmezett kazah ellenfelének, és a hazai pályán aratott 4–2-es győzelmének köszönhetően megérdemelten jutott tovább a selejtező második fordulójába, ahol a svájci FC Basel vár rá.

Csizmadia Csaba és Kovrig Ákos (aki ráadásul gólpasszt adott Carsten Janckernek) is eredményesnek bizonyult a találkozón, utóbbi a 93. percben szerezte meg a negyedik, továbbjutást érő gólt.

„Jól kezdtük a mérkőzést, én eleinte a három hátvéd előtt szűrőként játszottam, aztán később edzőm utasítására a bal oldalra húzódtam ki – mondta Kovrig Ákos. – Háromgólos vezetés után hiába támadtunk végig, elkerülhető gólt kaptunk, majd emberhátrányba kerültünk, és a kazahok megint gólt szereztek. Ekkor már kiesésre álltunk, úgyhogy az egész csapat támadott, majd a végén egy szabadrúgást megelőzően az edzőm szólt, hogy maradjak hátul védekezni. A csapatkapitányunk, Didi Kühbauer viszont noszogatott, hogy végezzem el én a szabadrúgást, amelyet 25 méterről be is lőttem.”

Csizmadia Csaba honfitársához hasonlóan szabadrúgásból volt eredményes, az ötszörös válogatott hátvéd 22 méterről, erőből bombázta a labdát a kapuba.

„A szoros végjáték ellenére sem lett volna igazságos, ha kiesünk, mert végig kézben tartottuk a mérkőzést – mondta a 22 éves játékos, aki a soron következő ellenfelükről is beszélt. – Jó csapat a Bázel, de nem verhetetlen, azt gondolom, azért a Hamburggal összesorsolt Honvédnál jobban jártunk.”

Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
7 perce

Országúti kerékpáros vb: kizárták a junior mezőnyversenyen száguldozó spanyol edzőt

Kerékpár
9 perce

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
10 perce

A mieink csoportjában Grúzia és Észak-Írország is megteszi az első lépést

Minden más foci
30 perce

Russell folytatja a menetelést Bakiban? A McLaren előrébb lép? – Azeri Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
36 perce

Elképesztő tempó, Haaland már Ronaldo és Ibrahimovic előtt

Minden más foci
47 perce

Superbike-vb: Farkas Kevin is indul a hétvégi Olasz Nagydíjon

Egyéb autó-motor
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
1 órája