Kisasszonyfoci kizárva

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
2007.08.04. 23:59
Címkék
Alig nyolcvan nappal az FA-kupa döntője után ismét nagy trófeáért küzd meg egymással a Chelsea és Manchester United. Vasárnap a Wembleyben – ugyanott, ahol május 19-én az elefántcsontparti Didier Drogba 116. percben pöckölt góljával a londoniak 1–0-ra legyőzték a bajnokot – az angol Szuperkupa (Community Shield) a tét a Premier League két gigászának csatájában.

Visszavágás?

Erőfitogtatás?

Törlesztés?

Ugyan már! Egyik sem, csak felkészülés – vallja egybehangzóan a Szuperkupáért találkozó két gárda szakmai vezetősége a 2007–2008-as angol futballidény hivatalos kezdetét jelentő mérkőzés előtt.

Pedig lenne törlesztenivalója Sir Alex Fergusonnak, hiszen eddig siralmas a mérlege José Mourinhóval szemben a szigetországban, és külön fájhat az MU mesterének, hogy az FA-kupadöntőben elszenvedett vereség megakadályozta a „vörös ördögöket” az áhított duplázásban. A két hadvezér brit földön eddig kilencszer vezette seregét egymás ellen, s az egyenleg a skót szakember szemszögéből lehangoló: három döntetlen mellett csak egyszer nyert, míg a portugál együttese ötször – a két évvel ezelőtti bajnokin tudta legyőzni öntörvényű vetélytársa csapatát a Uniteddel. Ami pedig a közös Community Shield-múltat illeti, eddig mindössze két mérkőzést játszottak a felek, 1997-ben 1–1 után a Manchester büntetőkkel nyert, 2000-ben pedig, szintén a régi Wembleyben a Chelsea diadalmaskodott 2–0-ra.

A tizenötszörös Szuperkupagyőztes Manchester United skót menedzserének a védelem megingásai jelentettek gondot a barátságos összecsapásokon. A 65 éves trénernek amiatt fájt a feje, hogy a hátsó alakzat az Internazionale elleni meccsen, amely az olaszok 3–2-es sikerével zárult az Old Traffordon, meglepően „gólképes” volt: hatalmas területeket hagyott fedezetlenül, amit az Inter egy félidő alatt három találattal büntetett. „Amíg így védekezünk, mindenkitől gólokat kapunk majd, nemhogy az Internazionalétól, de még egy alacsonyabb osztályú angol csapattól is: sokkal jobban le kell szűkíteni a területeket a jövőben” – gyakorolt

önkritikát Sir Alex Ferguson, akinek eddig csak a csatárok teljesítménye tetszett, különösen Wayne Rooney és a portugál Cristiano Ronaldo produktuma. A Chelsea ellen a mester nem számíthat a megműtött Paul Scholesra, valamint a sérüléssel bajlódó Gary Neville-re, a francia Louis Sahára és a norvég Ole Gunnar Solskjaerra, míg az új szerzemények közül Owen Hargreaves és a brazil Anderson szinte biztosan nem kap még lehetőséget, ugyanakkor a portugál Nani feltehetően a kispadon ül majd. A hosszú huzavona után megszerzett Carlos Tévez papírjai még nincsenek rendben, így az argentin csak a lelátóról figyelheti új társait.

„Nagy meccs lesz, sokkal izgalmasabb, mint a kupadöntő, amely a két együttes fáradtsága miatt kicsit unalmasra sikerült. Győzni akarunk, de akkor sincs semmi probléma, ha kikapunk” – mondta Sir Alex Ferguson.A Community Shieldet és elődeit eddig háromszor megnyerő Chelsea-t már most, a rajt előtt elérte egy kisabbfajta sérüléshullám, így José Mourinho sem tudja pályára küldeni azt a csapatot, amelyet szeretne. A legutóbbi évadot kölcsönben a Fulhamnél töltő Wayne Bridge, a német Michael Ballack és az elefántcsontparti Salomon Kalou sem egészséges, ők biztosan nem játszanak. A portugál szakvezető ezzel együtt feltehetően megpróbálkozik a 4–4–2-es szisztémával, legalábbis Steve Clarke másodedző nyilatkozatából ez derült ki.

„Az előző szezonban 4–3–3-as felállásban szerepeltünk, az idén viszont többször is a 4–4–2-es hadrendet fogjuk alkalmazni –

adott némi támpontot a jövő Chelsea-jére vonatkozóan José Mourinho segítője. – Ehhez megvannak a kiváló szélsőink, Florent Malouda és Shaun Wright-Phillips nagyszerű a vonal mellett. Elképzelhető, hogy a Wembleyben is ezt fogjuk játszani. A találkozónak egyáltalán nem lesz semmi jelentősége az idényre nézve, bárki is nyerjen”.

Az elhangzottak ellenére nem lehet „kisasszonyfocira” számítani, sőt a szakírók szerint a találkozó inkább amolyan prológja lesz az augusztus 11-én rajtoló bajnokság két fő aranyvárományosa közötti rivalizálásnak...

Legfrissebb hírek

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
19 perce

A bíróság felmentett, a szövetség viszont eltiltott a válogatottságtól négy kanadai hokist

Jégkorong
31 perce

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
38 perce

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
45 perce

Doku hosszabbított a Cityvel, Frattesi a Lazióba kerül kölcsönben – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
59 perce

Isztambulban rendezik a januári Spanyol Szuperkupát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
1 órája

Csak nyugodtan büntessetek meg! – üzent a Como elnöke az UEFA-nak

Olasz labdarúgás
1 órája