Marint szorongatták

ORLAY ZOLTÁNORLAY ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2007.08.03. 00:12
Címkék
A Párizs Open első napján három magyarnak akasztottak érmet a nyakába: Kis Gergő és Verrasztó Dávid parádés egyéni csúccsal második, illetve harmadik lett 400 méter vegyesen, míg Boulsevicz Beatrix bronzérmet szerzett 200 méter pillangón.

Megérte több mint egy évet várni arra, hogy Kis Gergő és Verrasztó Dávid újra összecsapjon 400 vegyesen. A múlt heti ob-n Verrasztó nem indult, Kis pedig messze lemaradva Cseh László mögött nem ért el jó eredményt, márpedig a pekingi olimpiára csak egy hely kiadó ebben a számban Cseh László mögött, s arra a két fiatal mellett Kerékjártó Tamás is pályázik.

A Párizs Open remek alkalom volt, hogy egymással versengve kihozza magából a maximumot a két rivális – ahogy azt a korábbi ifjúsági Eb-ken tették –, arra azonban kevesen gondoltak, hogy az olasz Luca Marint is megszorítják. Pillangón a japán Hidemasza Szano bekezdett, őt Kis követte, Verrasztó Marinnal együtt a középmezőnyben fordult a hátúszásra. Háton Marin és Verrasztó került előre, de a várakozással ellentétben mellen Marin nem tudta lerázni a magyart, aki tapadt a rövid pályás Európa-bajnokra. Kis tisztes távolból kezdte meg az utolsó két hosszt, ám látszott, hogy nem adta fel a küzdelmet, és parádésan hajrázott. Az utolsó ötvenre még harmadiknak fordult, de 25 méterrel a cél előtt úgy festett, hogy a teljesen elfáradó Marint akár mindkét magyar befoghatja. A dobogós helyek sorsáról az utolsó 10 méter döntött, Marin néhány centivel Kis előtt nyúlt be a célba, de Verrasztót is csupán egy karcsapás választotta el tőlük.

Kis 4:14.17 perces idővel több mint két és fél másodpercet faragott legjobbján, de Verrasztó is több mint másfelet javított az övén (4:14.46). Ezzel kettejük versenyfutása a pekingi helyért ismét Kis felé billent, de ismerve Dávid elszántságát, a különcsata koránt sincs lefutva.

„A hát nem ment annyira jól – elemzett Kis a célba érés után. – Ahogy ilyenkor lenni szokott, mellen dühből úsztam. Nem vagyok szomorú, hogy tizennyolc századdal végül kikaptam Marintól, ő világklasszis, nem szégyen mögötte másodikként a célba érni.”

„Majdnem két másodpercet faragtam le egyéni legjobbamból, kizárólag ez érdekel, semmi más” – mondta Verrasztó.

Boulsevicz Beatrix ismét bizonyította, hogy nem csak egyszeregyszer képes 2:09 percen belüli eredményre. A szenzációs eredménnyel (2:05.92) győztes lengyel olimpiai bajnok, Otylia Jedrzejczak simán nyert, ám meglepetésre Boulseviczet lehagyta az eddig ismeretlen német Franziska Hentke.

„Amikor igazán számítani fog, akkor igyekszem megelőzni” – bizakodott a rövid pályás Európabajnok magyar.

A nap krónikájához tartozik, hogy Jakabos Zsuzsanna negyedik lett 400 méter vegyesen 4:41.44 perccel. A szám kétszeres olimpiai bajnoka, az ukrán Jana Klocskova is biztató formában van, alig maradt el a győztes olasz Európa-bajnoktól, Alessia Filippitől, Hosszú Katinka elfáradt, s csak nyolcadik lett. Kovács Ágnes gyengébbik számában, 50 méter mellen hetedik lett.

Jedrzejczak remeklése mellett az 50 méteres hátúszás hozott még szenzációs eredményt, az amerikai Randal Bal csupán négy századmásodperccel maradt el a világcsúcstól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik