Vaskó Tamás: Bristol City

K. I.K. I.
2007.08.01. 23:34
Címkék

Úgy tűnik, semmi sem állhat Vaskó Tamás útjába, hogy az angol második vonal egyik újonca, a Bristol City szerződtesse. Az Újpest FC és az angol egyesület megegyezett a játékos további sorsáról. Dányi Szilárd, a lila-fehérek ügyvezetője lapunknak elmondta, a legvalószínűbb forgatókönyv szerint egy évre kölcsönbe kerül Bristolba a Megyeri útiak csapatkapitánya, és az angol klubnak opciós joga lesz a megvásárlására.

Hrutka János, a futballista menedzsere szerint az Újpest végig korrekt volt az ügyben, és folyamatosan szem előtt tartotta a játékos érdekeit, de természetesen a klub sem járt rosszul az átigazolással. A szerződtetés körülményei érdekesek, hiszen ritkaság az, hogy magyar labdarúgót próbajáték nélkül vegyen meg külföldi együttes. Mint Hrutka János elmondta, a Bristol vezetői kaptak néhány DVD-t Vaskó Tamásról, ám hétfőn, az MTK elleni rangadón még szerették volna megnézni. Viszont az egyik angol lapban megjelent a hír, hogy a Southampton – itt volt korábban próbajátékon az újpesti labdarúgó – megegyezett a futballistával és szerződtette. Ez az információ nem volt igaz, ám a Bristol vezetői megijedtek, és úgy döntöttek, azonnal megszerzik a védőt. Ha minden rendben lesz, Vaskó Tamás csütörtökön alá is írja szerződését új klubjával.

Az Újpest nem keres rögtön középső védőt, ezen a poszton bevethető Böjte Attila mellett Pető Tamás, Vermes Krisztián és Korcsmár Zsolt is. De új csapatkapitányt kell választani a Megyeri úton, ha Vaskó Tamás elmegy. A legutóbbi fordulóban, amikor a védő sérülés miatt nem futballozott, Balajcza Szabolcs viselte a karszalagot.

Legfrissebb hírek

Elkezdődött a Hollandia–Marokkó mérkőzés

Foci vb 2026
54 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Hollandia–Marokkó 0–0

Foci vb 2026
1 órája

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
1 órája

Az 56 beadás rekord – sokatmondó, hogy 10 volt sikeres

Foci vb 2026
1 órája

Statisztikák: Németország a 2014-es vb-győzelem óta nem tud meccset nyerni az egyenes kieséses szakaszban

Foci vb 2026
1 órája

Julian Nagelsmann csalódott, de szeretne kapitány maradni

Foci vb 2026
1 órája

Koeman belenyúlt, elővette az ötvédős rendszert – íme, a holland–marokkói kezdőcsapatok!

Foci vb 2026
2 órája

Dráma Bostonban, Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik