Spanyolország nyerte meg az U19-es Európa-bajnokságot, miután a linzi döntőben 1–0-ra legyőzte Görögország korosztályos válogatottját. A spanyolok gólját a 38. percben szerezte szabadrúgásból a Real Madrid középpályása, Daniel Parejo. A görög csapat a második félidő elején ugyan nagy nyomás alatt tartotta ellenfelét, de egyenlítenie nem sikerült. A győzelem azt jelenti, hogy a spanyol csapat az első, amely meg tudta védeni címét, az eddig öt alkalommal megrendezett kontinentális küzdelemsorozatból pedig már a harmadikon diadalmaskodott. Ugyancsak egyedülálló teljesítmény, hogy az ibériai válogatott görögök elleni győzelme sorozatban a tizenötödik nyertes összecsapása volt a gárdának. A spanyol labdarúgás utánpótlás-nevelésének erejét és minőségét jelzi, hogy Spanyolország alig három hónappal ezelőtt az U17-es Eb-t is megnyerte.






