Ünneplés Cristian Chivu nélkül

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2007.07.28. 23:26
Címkék

A számos illusztris jelenlévő mellett akadt egy fontos hiányzó is a Roma fennállásának nyolcvanadik évfordulójára rendezett ünnepségen. A 26 éves román védő, Cristian Chivu hosszas huzavona után végül öt évre az Interhez igazolt, így a csütörtök esti gálán már meg sem jelent.

Az 1927. július 22-én alapított egyesület születésnapján azonban Chivu nélkül is voltak elegen, hiszen a Stadio Olimpicóban a jeles eseményre több mint 50 ezer szurkoló látogatott ki. Többek között azért, hogy megtekintse a gálameccset, amelyen a Roma jelenlegi futballistáiból, valamint az 1983-as és a 2001-es bajnokcsapat tagjaiból kialakított két alkalmi gárda játszott egymással.

A találkozó kezdőrúgását Gianluca Di Bartolomei, az 1983-as sikeregyüttes csapatkapitánya, az 1994-ben öngyilkosságot elkövető Agostino Di Bartolomei fia végezte el. A barátságos mérkőzésen „barátságos”, 3–3-as végeredmény született, a gólokat David Pizarro, Vincenzo Montella, Shabani Nonda, Simone Perrotta, Marco Delvecchio és a Barcelonától érkező új játékos, Ludovic Giuly szerezte. Az évfordulón felbukkant a nagy rivális Milan vezetőedzője, a korábban játékosként nyolc évig a „farkasoknál” szereplő Carlo Ancelotti is.

Ami Cristian Chivu helyzetét illeti, az 50-szeres román válogatottat pénteken már be is jelentette klubváltását. Az Internazionale 13 millió eurót (3.4 milliárd forint) fizet érte a Romának, és átengedi a pályafutását a fővárosi klubban folytató Marco Andreolli tulajdonjogának felét.

Legfrissebb hírek

„Van még a tarsolyomban” – interjú Guzi Blankával

Egyéb egyéni
18 perce

US Open: Zverev nagy csatában fordított, de a nap embere a veterán Monfils

Tenisz
36 perce

Új klubja bejelentette a Kisvárdáról távozott védőt

Labdarúgó NB I
40 perce

17 év után lesz új elnöke a Magyar Atlétikai Szövetségnek

Atlétika
1 órája

Női röplabda Eb: nem sikerült felnőni Németh Anett mellé

Röplabda
1 órája

Corbu Máriusz: Nem akarom azt mondani a végén, hogy lehetett volna több

Labdarúgó NB I
2 órája

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
7 órája

Már nem Tóth Balázs, hanem másik kapus megszerzésén gondolkodik a Celtic – sajtóhír

Minden más foci
8 órája