Tragikus ünneplés

2007.07.28. 23:26
Címkék

Hosszú és rögös út áll a vasár napi Ázsia-kupa-döntőre készülő iraki válogatott mögött. Az országban dúló háború miatt a csapat Jordániában edzőtáborozott a torna előtt, ráadásul helyzetét nehezítette, hogy eleinte a klubok vezetői nem akarták elengedni játékosaikat. A kupa idején is akadtak problémák, a Vietnam elleni meccs előtt például a küldöttség harminc tagját hét szobába akarták bezsúfolni, mivel a már kiesett irániak elfoglalták a szálloda többi részét.

A megpróbáltatások még jobban összekovácsolták az együttest, amelynek minden esélye megvan arra, hogy történelmi győzelmet arasson a Szaúd-Arábia elleni döntőben.

Noor Sabri, a válogatott kapusa elmondta, hogy a csapatból mindenki elvesztette már legalább egy rokonát vagy közeli barátját, emiatt nagyon nehéz volt kizárólag a futballra koncentrálniuk.

A Dél-Korea elleni győzelem hírére több ezer iraki drukker özönlötte el Bagdad utcáit, és a levegőbe lövöldözve ünnepelte a sikert, a lehulló lövedékek viszont több ünneplőt megsebesítettek. Az igazi tragédia csak ezután következett, ismeretlen merénylők két autóba rejtett bombát robbantottak fel az ünneplők mellett, akik közül ötvenen meghaltak, és csaknem kilencvenen megsérültek.

„Ha kikapunk, emberek halnak meg, de úgy tűnik, ha nyerünk, akkor is – hangzott Jorvan Vieira szövetségi kapitány keserű nyilatkozata a halálesetekről. – Azért dolgoztunk ilyen keményen, hogy boldoggá tegyük az irakiakat, erre hülye emberek ezt teszik az ártatlan civilekkel.”

Legfrissebb hírek

MLS: Sallóiék emberhátrányban győztek, Gazdagékhoz hasonlóan kikapott az Inter Miami

Légiósok
7 perce

Videoton: akadnak nyugtalanító tények, nem árt az óvatosság a brit befektetővel

Labdarúgó NB II
38 perce

Szalai József: Megtanultam, milyen, ha csak magamra számíthatok

Labdarúgó NB I
59 perce

Szabadulószobában is otthonos – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
8 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
8 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
8 órája