Sikeres rajtot remél az újonc

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
Vágólapra másolva!
2007.07.28. 23:26
Címkék

Szombaton a nyírségiek is be mutatkoznak az élvonalban: mivel az NB II majdnem egy hónappal később fejeződött be, mint az élvonalbeli bajnokság, a játékosoknak mindössze három hetük volt a felkészülésre.

„Az idő rövidsége miatt erőnléti edzésekre nem volt lehetőségünk – mondta Montvai Tibor, a Nyíregyháza 28 esztendős támadója. – Tovább nehezíti helyzetünket, hogy Tajti József személyében új vezetőedzőnk van, érkeztek román játékosok is, így nem lett volna ellenünkre, ha később kezdődik a bajnokság. Ugyanakkor a sorsolásunk kedvező, így jól is rajtolhatunk.”

Montvai Tibor fél szezon alatt a Spartacus vezéregyéniségévé vált, 11 bajnokin 10 gólt szerzett. Az eredményesség némi gyógyírt jelentett a csatárnak, mivel a télen éppen góljait hiányolva tanácsolták el Paksról.

„A magyar mezőnyből csak a Debrecen, a Zalaegerszeg és a Honvéd emelkedik ki, így a többi csapat ellen még bravúros eredményeket is elérhetünk. Hogy ez a hatodik vagy a tizennegyedik helyre lesz-e elég, még nem tudom, mindenesetre utóbbi sem lenne csalódás, mert azt jelentené, hogy a Nyíregyháza jövőre is az élvonalban szerepelne.”

A Tatabánya az első fordulóban vereséget szenvedett a Vasastól. Az angyalföldi összecsapáson Kriston Attila jegyezte a kék-fehérek egyetlen találatát.

„Az elmúlt időszakban közel sem kaptam annyi lehetőséget, mint amennyire számítottam – mondta Kriston Attila. – Mikor azonban pályára léptem, véleményem szerint nem okoztam csalódást. Beilleszkedési gondjaim ezúttal sem voltak, és ami külön örömet szerzett, hogy Tatabányán a középpályán számítanak rám.”

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
8 perce

Férfi kézi Magyar Kupa: a NEKA nagy csatában nyert, és bejutott a legjobb négy közé

Kézilabda
10 perce

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
30 perce

Gyuláról indul, Veszprémben zárul a Tour de Hongrie

Kerékpár
40 perce

Molnár Attila Európa-csúccsal indította az évet

Atlétika
42 perce

Női jégkorong: az utolsó nagy erőpróba a világbajnokság előtt

Jégkorong
1 órája

Kolozsvári tenisztorna: Bondár Anna párosban is kiesett

Tenisz
1 órája

Majoross Gergely: A válogatott értékei legyenek állandók

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik