Megharcolt, de kiesett

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
2007.07.28. 23:26
Címkék
Hatalmas küzdelemben búcsúzott Szávay Ágnes a 175 ezer dolláros bad gasteini WTAtorna negyeddöntőjében: a magyar lány 7:6, 2:6, 6:4 arányban kapott ki az első helyen kiemelt olasz Francesca Schiavonétól.

Előző két mérkőzésén két-két szettben győzött, ráadásul egyszer-egyszer le is nullázta ellenfelét Szávay Ágnes a 175 ezer dollár összdíjazású bad gasteini WTA-tornán, de azt előre sejteni lehetett, hogy a verseny első kiemeltje, Francesca Schiavone elleni negyeddöntőben nem lesz ilyen könnyű dolga. Így volt ez még akkor is, ha az olasz igencsak tarthatott a 18 esztendős magyar hölgytől: korábbi két találkozójukon játszmát sem tudott nyerni ellene.

Szávay a mostanra megszokottnak mondható módon kezdte a mérkőzést: kétszer is elvette az olasz adogatójátékát, és úgy tűnt, az első szett mindenképp a 3:0-ra vezető, magabiztosan teniszező magyar lányé lesz. Az égiek azonban másként gondolták. Bad Gastein festői völgyére hatalmas szürke felhő ereszkedett, zuhogni kezdett az eső, így félbeszakadt a találkozó. Két és fél óra elteltével jöhettek csak vissza a pályára a lányok, akik ekkorra mintha szerepet cseréltek volna: most Szávaynak ment gyengébben, így ellenfele fordítani tudott – de csak egy rövid időre. 5:5 után már a magyar hölgy jutott bréklabdához. Ki is használta a lehetőséget, azaz hirtelen ismét neki állt a szett. Ám az olasz most sem adta könnyen magát, Szávay pedig két labdamenetre a szett megnyerésétől is kissé hektikusan teniszezett, egy második szervából ütött ász után például két kettős hiba jött, így nem sikerült befejeznie a játszmát. A tie-breakben Schiavone remekül kezdett, öt játszmalabdához jutott, és az utolsót ki is használta: Szávay 71 percnyi játék után elveszítette a szettet.

A második felvonás sem indult valami jól a magyar lány számára, háromszor is bréklabdát kellett hárítania, mire valahogy összekaparta az első gémet – amitől végre megjött az önbizalma. Kisvártatva elvette Schiavone adogatójátékát, egy újabb maratoni gém után pedig már 3:0-ra vezetett. Persze itt már tartott az első játszmában is... Ezúttal azonban nem hagyta kiénekelni a szájából a sajtot, nagy küzdelemben hozta a fontos labdameneteket, és 6:2-vel besöpörte a felvonást.

Schiavonét azonban ezzel sem lehetett megtörni. A döntő játszmában 1:1 után az olasz került brékelőnybe, amelyet rettenetesen koncentrálva őrzött is. 4:3 után a magyar lánynak ugyan lett volna esélye kiegyenlíteni, ám Schiavone hárította a bréklehetőségeket, meccslabdához jutva pedig másodjára már nem kegyelmezett. Végül 6:4-re nyerte a két óra 47 percig tartó csata utolsó felvonását.

Megszakadt tehát Szávay győzelmi sorozata, a magyar lány hét, egyhuzamban megnyert találkozó után szenvedett vereséget, miközben remek játékosokat győzött le a lengyel Agnieszka Radwanskától a német Martina Müllerig. A nagy menetelés sokat kivett belőle, főleg hogy párosban is rendszeresen pályára lépett. Így sincs oka azonban az elkeseredésre, hiszen nála jóval tapasztaltabb játékosok számára is nagy fizikai megterhelést jelent egy ilyen sorozat.

Legfrissebb hírek

MLS: Sallóiék emberhátrányban győztek, Gazdagékhoz hasonlóan kikapott az Inter Miami

Légiósok
15 perce

Videoton: akadnak nyugtalanító tények, nem árt az óvatosság a brit befektetővel

Labdarúgó NB II
45 perce

Szalai József: Megtanultam, milyen, ha csak magamra számíthatok

Labdarúgó NB I
1 órája

Szabadulószobában is otthonos – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
8 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
8 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
8 órája