Távol-Keleten gáláztak a „vörös ördögök”

2007.07.23. 23:01
Címkék

Inkább gála-, mintsem edző mérkőzést játszott a Manchester United. Miközben odahaza nem sokat haladt előre a Tévez-ügy, addig a csapat a távol-keleti portya utolsó előtti felvonásaként jót szórakozott. Másnak ugyanis nem nevezhető a 6–0-s győzelemmel záruló gyakorlás, amelyen a Senzen FC még hálás is lehetett a bírónak, aki további két angol találatot érvénytelenített – helytelenül.

A fél tucat gólt ugyanennyien jegyezték, köztük a debütáns és némi meglepetésre a jobb szélen kezdő portugál Nani, a gyönyörű gólt nyeső Wayne Rooney, valamint Chris Eagles, aki harminc méterről ágyúzott a kapuba. Természetesen az ázsiaiak kedvence, Cristiano Ronaldo is lőtt egyet, ahogy Ryan Giggs is, akinek újabb szerződést ajánlhat a United.

A negatívumokra térve: Paul Scholes öt nappal a tervezett idő előtt hazarepült, mert a vasárnap esti edzésen megsérült, három-négy hetet is kihagyhat. A Copa América után egyelőre szabadságát töltő Gabriel Heinze pedig lassan csúnya történet főszereplője lehet, mert miután az MU kapásból visszautasította a Liverpool 6.8 millió fontos (2.48 milliárd forint) ajánlatát, Rafa Benítez, a „vörösök” menedzsere a klub ügyvédeit állította az ügyre. Állítólag ugyanis az MU májusban eljuttatott egy levelet Heinze ügynökének, amelyben közli: 6.8 millió fontos vételár mellett kereshet új csapatot védencének, azt viszont nem kötötték ki, hogy a Liverpool nem lehet a vásárló.

Carlos Tévez szintén vakációzik, de neki nem is kell visszasietnie, mert egyáltalán nem tudni, mi lesz vele.

„Először is ki kell derítenünk, hogy egyáltalán van-e jogunk döntést hozni – kezdte a FIFA szóvivője, Andreas Herren. – Tudom, hogy az angolok nem szeretik, ha harmadik fél is birtokolja a játékost, de nekünk nincsenek olyan egyértelmű tiltásaink erre nézve, mint nekik. A mostani találkozó is csupán irategyeztetés, döntés még sokáig nem lesz.”

Legfrissebb hírek

A Veszprém legyőzte a Portót a spanyolországi torna döntőjében

Kézilabda
25 perce

Kosárlabda: vereséggel kezdett az U16-os leány Eb-n a magyar csapat

Utánpótlássport
39 perce

Kós Hubert döntött: a 200 vegyest választja

Úszás
1 órája

Ciro Immobile bejelentette visszavonulását

Olasz labdarúgás
1 órája

Olasz Kupa: 18 éves új igazolása duplájával jutott tovább a Parma

Olasz labdarúgás
1 órája

Jackl óriási egyéni csúccsal negyedik 1500 gyorson, Márton és Kós döntős 200 méter pillangón – videók

Úszás
1 órája

Agócs Bence: Partnerként kell kezelni a fiatalokat

Utánpótlássport
1 órája

Felkészülés: a Marseille vezetett, de fordított és nyert az Atlético Madrid

Minden más foci
2 órája