Félidőnyi jó futball

2007.07.23. 23:01
Címkék
Győzelemmel kezdte a bajnokságot a Bp. Honvéd. Supka Attila csapata Rákospalotán nyert, és a második félidőben mutatott játékra a szakember szerint már igenis lehet építeni.

Figyelemfelkeltő győzelmet aratott a Bp. Honvéd a REAC ellen az NB I első fordulójában. A 3–0-s idegenbeli sikerrel a kispestiek nagyon jól rajtoltak a szezonban, s noha az első félidőben még akadozott a csapat játéka, a szünet utáni teljesítmény már megmutatta: ezzel a gárdával számolni kell az idén.

Kispesten nyilvánvalóan ez is a cél, hiszen tavaszi szereplésével a Honvéd már elismerést vívott ki magának. Az elmúlt esztendőkben ugyanis a Honvéd gyakorta lesajnált klub volt Magyarországon, se normális stadionja, sem vezetősége, sem pedig jó együttese nem volt. Ehhez képest most már irigylésre méltó létesítmény a Bozsik-stadion, a vezetők felállítottak, a szakmát előtérbe helyező koncepciót, s talán hosszú idő után végre tényező lesz a csapat is az élvonalban.

A mezőny legjobbja a korábban Rákospalotán futballozó Bárányos Zsolt volt, aki megszerezte az első találatot.

„Mivel Szabó Tibor Görögországba igazolt a nyáron, szükségünk volt irányítóra – mondta Bárányos Zsoltról Supka Attila. – Természetesen az ő képességeivel mindenki tisztában volt, a klub nem vett zsákbamacskát, amikor szerződést kínált neki. Ráadásul olyan játékos, aki nemcsak jól szervez, és nem csupán jó helyre adja a labdát, hanem a kapu elé is odaér.”

Supka Attila szerint a Honvéd már az első félidőben is ellenfele fölé kerekedett, de akkor még nem tudott gólhelyzeteket kialakítani, mert – véli a szakember – a támadók keveset mozogtak, s ezáltal nem nyitottak területet, nem adtak lehetőségeket az akciókra.

„A második félidőben mutatott játék már elfogadható volt, persze javítani mindig lehet, és kell is – fogalmazott a vezetőedző. – Ha ebben a felfogásban, ebben a harci szellemben és ezzel az eredményességgel tudunk játszani az UEFA-kupa-mérkőzés visszavágóján, az elegendő lehet a továbbjutásra a Nistru Otaci ellen.”

Legfrissebb hírek

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
4 perce

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
6 perce

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
6 perce

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
11 perce

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
17 perce

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
38 perce

Óriási meglepetés, Sallai Rolandék csak a végén mentettek pontot az újonc ellen

Minden más foci
42 perce

El-selejtező: öt gólt vágott Feröeren, kettős győzelemmel jutott tovább a Lech Poznan

Európa-liga
49 perce