24 ÓRA

2007.07.23. 23:01
Címkék

Három évig az olaszoknálHárom évig az olaszoknál

OLASZORSZÁG. Három évre az olasz Gallipoli Calcio csapatához szerződött Horváth András, az FC Sopron korábbi válogatott középpályása. A feljutást megcélzó harmadosztályú klubnál Dario Bonetti, a korábban Sopronban kétszer is sikeresen dolgozó szakember látja el az edzői teendőket.

Sitku Illés lehetősége

CSEHORSZÁG. Ausztriában, a cseh első osztályban szereplő Ceské Budejovicével edzőtáborozik Sitku Illés. A korábban Fehérvárott futballozó csatár, aki az utóbbi fél évet a török Ankaraspornál töltötte, egyelőre csapatot keres.

Hosszabbított a védő

ANGLIA. Három évvel meghoszszabbította Steve Finnan szerződését a Liverpool. A 30 éves ír védő, aki 2003-ban a Fulhamtől érkezett az előző szezon BL-döntőséhez, jelenleg a hongkongi Barclays Ázsia-kupán vesz részt a „vörösökkel”, ezért az aláírására a visszaérkezés után kerül sor.

Kidőlt az új igazolás

ANGLIA. Lábközépcsonttörést szenvedett Joey Barton, a Manchester Citytől a nyáron 5.8 millió fontért (2.1 milliárd forint) Newcastle-ba szerződő középpályás. A csapatkapitányi karszalagot máris kiharcoló futballista az alacsonyabb osztályban szereplő Carlisle elleni 1–1-es döntetlennel záruló felkészülési mérkőzésen sérült meg.

Alvaro Recoba: al-Sadd?

OLASZORSZÁG. Lehet, hogy Katarban fejezi be pályafutását Alvaro Recoba, a bajnok Inter uruguayi középpályása. Olasz források szerint a kevés játéklehetőséget kapó 31 éves futballistának kétéves, szezononként 3.7 millió eurós (906.5 millió forint) fizetést kínált az al-Sadd.

Szabad a rendőrgyilkos

OLASZORSZÁG. Szabadlábra helyezték a Catania–Palermo bajnoki után történt rendőrgyilkosság feltételezett elkövetőjét. A február 2-án történt bűncselekmény kapcsán őrizetbe vett szurkolót egy fiatalok számára létrehozott szociális intézetbe irányították át, mert az események idején még fiatalkorúnak számított.

A kapus a legjobb

NÉMETORSZÁG. Manuel Neuert választották a Schalke szurkolói az együttes előző idénybeli legjobb labdarúgójának. A 21 éves kapus, akit kollégái, a Bundesliga-hálóőrök is a szezon legjobbjának választottak, 2744 szavazattal végzett az élen csapattársai, Marcelo Bordon és Kevin Kuranyi előtt.

Legfrissebb hírek

A Veszprém legyőzte a Portót a spanyolországi torna döntőjében

Kézilabda
25 perce

Kosárlabda: vereséggel kezdett az U16-os leány Eb-n a magyar csapat

Utánpótlássport
39 perce

Kós Hubert döntött: a 200 vegyest választja

Úszás
1 órája

Ciro Immobile bejelentette visszavonulását

Olasz labdarúgás
1 órája

Olasz Kupa: 18 éves új igazolása duplájával jutott tovább a Parma

Olasz labdarúgás
1 órája

Jackl óriási egyéni csúccsal negyedik 1500 gyorson, Márton és Kós döntős 200 méter pillangón – videók

Úszás
1 órája

Agócs Bence: Partnerként kell kezelni a fiatalokat

Utánpótlássport
1 órája

Felkészülés: a Marseille vezetett, de fordított és nyert az Atlético Madrid

Minden más foci
2 órája