Bikából keselyű

Amler Zoltán, Bálint MátyásAmler Zoltán, Bálint Mátyás
Vágólapra másolva!
2007.07.15. 02:35
Címkék
Nem mindennapi eset: magyar hokis igazolt az Egyesült Államokba. A Dunaújváros 27 esztendős védője, Lencsés Tamás az NHL „harmadosztályában”, az ECHL-ben szereplő Bakersfield Condors csapatában folytatja pályafutását.

Állást keresett. Esztendeje ilyen kor kilátástalan helyzetben volt, bújta a hirdetéseket, vajon hol számítanának egy épületgépésztechnikus végzettségű, ereje teljében lévő fiatalemberre. Az amiens-i világbajnokság után sokáig úgy volt, Lencsés Tamás jobb híján abba is hagyhatja a jégkorongot. Mint társainak, neki is súlyos összegekkel volt adósa a tönkrement dunaújvárosi szakosztály, ki kellett adnia a lakását, hogy valahogyan megéljen. Kissé abszurd, de ma már bátran kijelenthetjük: jól jött az otthoni száműzetés. A helyi futballcsapat környékén mozgó szlovén menedzser, Jozef Gorselj vette ugyanis ki a lakást, akivel a hokis idővel összebarátkozott, s minden mindegy alapon afféle önéletrajzot is nyomott a kezébe. Adódott is hamar egy ljubljanai lehetőség, ám miután Dunaújvárosban életet leheltek a szakosztályba, a „Lecsó” becenévre hallgató védő Acélbikaként folytatta pályafutását. A fiatal csapattal meglepetésre a bajnoki döntőig menetelt, ám hiába zárt kétségkívül remek szezont, a válogatott utolsó keretszűkítésének lett az áldozata, nem utazhatott ki a vb-re.

Ezt a nyarat is elkeseredetten kezdte tehát, de a napokban megváltozott körülötte a világ. Telefont kapott ugyanis az Egyesült Államokból (!), Kaliforniából, ahová eljutott az a bizonyos önéletrajz. Kell-e mondani, a megállapodás hamar megszületett: Lencsés Tamás egy évig a Bakersfield Condors együttesét erősíti! A Borsodi Ligából az ECHL-be, őrület…

„Tamás kemény, magas színvonalon hokizó játékos, az AHLben szereplő barátja is így mutatta be” – mondta a 61-szeres magyar válogatott hokisról Marty Raymond, a Kondorkeselyűk edzője, akinek az Iowa csatára, Vas János „súgott”.

„Honnan tudja?” – ez volt Lencsés Tamás első kérdése, amikor a szerződésről kérdeztük. Miután az NHL harmadosztályának számító ECHL-ben (East Coast Hockey League) szereplő együttes honlapja címoldalán számolt be az új igazolásokról, nem maradhatott sokáig titokban a hír. Még akkor sem, ha maga a főhős meglehetősen óvatos: „Még nem tudom, mikor kell kiutaznom, fogalmam sincs, mi lesz a vízumommal.”

Az 1979. november 5-én született hokis annyi mindent megélt, hogy kissé szkeptikussá vált, mindazonáltal nem kell aggódnia, az Egyesült Államokban a jégkorong nemzeti sport, profizmus mindenekfelett, ez a jelszó. Sokkal inkább az a kérdés, hogy megállja-e majd a helyét odakint. „Azon leszek, hiszen ez

óriási lehetőség. A kanadai stílus, a védők romboló, test test elleni játéka kifejezetten fekszik nekem. Persze ami itthon elég, az kint kevés is lehet, ezért konditerembe járok, erősítek, rám fér néhány kiló izom” – fogalmaz Lencsés,aki hetedik magyarként léphet majd jégre az ECHL-ben. Kovács Frank az 1990-es évek közepén kettő, Holéczy Roger és Ennaffati Omar pedig a 2000-es évek elején három évet húzott le ebben a bajnokságban. A 2000–2001-es szezonban az Edmonton Oilers által draftolt Gröschl Tamás az Augusta Lynx alakulatában 59 meccsen szerepelt, a 2003–2004es idényben Szuper Levente a Peoria Rivermenben 32 találkozón állt a kapuban (a liga legjobbjának választották!), míg tavaly az AHL-ben vitézkedő Iowa Stars küldte le tíz meccs erejéig az Idaho Steelheadsbe Vas Jánost. Az, hogy Lencsés lehet a következő, minden bizonnyal nem kis meglepetést szerez majd a magyar hokitársadalomban, ám senki sem vitathatja, hogy kijárt már neki a szerencse. Arról nem is beszélve, hogy alaposan megdolgozott érte.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik