Rudolf - vagy inkább Rudolfo? (1.)

KIRIPOLSZKY TAMÁSKIRIPOLSZKY TAMÁS
2007.07.13. 21:26
Címkék
A szabolcsi Kemecsén vívott felkészülési mérkőzést a Nyíregyháza Spartacus és a DVSCTEVA. Utóbbi csapatban egy régi és egy leendő(?) kedvenc vitte a prímet: Kerekes Zsombor két év után góllal tért vissza, az általunk megfigyelt, Nancyból hazatelepülő csatár, Rudolf Gergely pedig szimplán a játékával csalt mosolyt az arcokra.

Azon már meg sem lepődünk, hogy két élvonalbeli csapat felkészülési mérkőzését semleges helyszínen rendezik meg. Jelesül: a Nyíregyháza Spartacus a szabolcsi megyeszékhelytől tíz kilométerre fekvő Kemecsén fogadta a bajnok DVSC-TEVA-t. A megyei első osztályú kiscsapat pályáját mindamellett sok magasabb osztályú is megirigyelhetné, nemcsak talaja, hanem a sporttelep rendje és tisztasága miatt is. Felettébb sok kemecsei látogatott ki a „nagyok” összecsapására, de természetesen Nyíregyházáról, sőt Debrecenből is ellátogattak jó néhányan – ráadásul élvezhető mérkőzést láttak. A Lokiba Hollandiából visszatérő Kerekes Zsombor ott folytatta, ahol annak idején a piros-fehér csapatban abbahagyta, vagyis alig három perc elteltével bevette az ellenfél kapuját. Az első félórában egyébként a DVSC – ha szabad így fogalmazni – második csapata uralta a játékot (az első szerdán Szuperkupa-mérkőzést vívott Kispesten). Kerekes Zsombornak akadt azonban egy olyan éktársa, akit


folytatás...
Legfrissebb hírek

Női torna Eb: orosz siker a csapatverseny döntőjében

Torna
1 perce

Kós Hubert Eb-aranyérmes 200 méteres vegyesúszásban

Úszás
4 perce

Milák Kristóf negyedik lett 50 méter gyorsúszásban az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
13 perce

Adeyemi gólt lőtt és gólpasszt adott, a Barcelona hétgólos meccsen győzte le a Baselt

Minden más foci
13 perce

Hiába rohamozott a Debrecen, csak egyenlíteni tudott az ETO ellen

Labdarúgó NB I
25 perce

Egy félidő után 2–1-re vezet a Puskás Akadémia a Paks ellen

Labdarúgó NB I
27 perce

„Valószínűleg ez lesz az utolsó idényem” – Cristiano Ronaldo belengette a visszavonulását

Minden más foci
45 perce

Nem indult jól a Maresca-korszak: az Arsenal hármat vágott a Manchester Citynek az angol Szuperkupában

Angol labdarúgás
53 perce