Biztató jelek

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
2007.07.12. 23:32
Címkék
Bármi is történt az elmúlt években, a labdarúgás szeretete minden mást felülmúl itthon. Újabb és újabb generációk nőnek fel mindenféle nemzetközi sikerélmény nélkül, ám a bajnoki rajt, az új idény kezdete még ma is várva várt esemény. Különösen egy ilyen mozgalmas nyár után.
Mintha a dollárpapa érkezett volna meg, pénzzel teli sporttáskával.

Szédületes és a korábbi évekhez képest jelentős átigazolási akcióba kezdtek a klubok. Mintha mindenki most, ebben a bajnokságban szeretne bizonyítani, aranyérmet nyerni, jövőre BL-selejtezőt játszani. Alighanem kezdik felismerni a tulajdonosok, a szponzorok, hogy csak úgy van értelme pénzt áldozni a futballra, ha az sikerélménnyel párosul.

Itt van például a Honvéd és a Debrecen.

A szerdai Szuperkupa első meccse kifejezetten jó iramú, izgalmas és közönségszórakoztató futballt hozott. Mindkét klub profi háttérrel rendelkezik, ami meglátszik a csapatok teljesítményén is. Bizakodhat mindkét szurkolótábor. Mint ahogy az MTK hívei is nagy reményekkel várhatják a szezont, hiszen kedvenceik remek eredményeket értek el a felkészülés során – azaz biztató jelekben most sincs hiány.

A magyar drukker persze már annak is örül, ha lefestik kedvenc stadionja kerítését, kimeszelik a vécét és letisztítják a nézőteret. Ez, no meg néhány ígéretes igazolás már elég, hogy belelkesedjen a nép, a sorsolást böngéssze, és a várja a bajnoki rajtot. Ráadásul most egy olyan szezon előtt állunk, amelyben minimum öt bajnokesélyes csapat startol. S ha a meccsek színvonala legalább olyan lesz, mint a szerdai Honvéd–Debrecené volt, akkor elégedettek lehetünk.
Itthon – egymás közt.

Pedig azért erősít a Debrecen, az Újpest, a Honvéd vagy a Zalaegerszeg, hogy a csapat a határon átlépve is sikeres lehessen. Ezért szerződtetnek afrikai, finn vagy éppen szerb futballistát a korábban hangoztatott fiatalítás helyett. Bajnoki címet nyerni, dobogóra kerülni, nemzetközi kupaszereplést jelentő helyet szerezni. Csak így van értelme pénzt, energiát áldozni, befektetni, új szezont várni.

És csak ez lelkesítheti a sikerélményektől elszokott szurkolókat.

De azért jó lenne túlélni az első kört a nemzetközi kupákban is…
Legfrissebb hírek

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
8 perce

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
10 perce

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
11 perce

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
22 perce

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
38 perce

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
51 perce

Női kézilabda: a norvégverő Dánia nyerte az Eurokupát

Kézilabda
54 perce

Junior GP: 17. és 29. helyezés Batumiban

Utánpótlássport
1 órája