Közeledik a nagy meccs

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2007.07.11. 23:34
Címkék
Még több mint egy hónap van hátra a világbajnok olasz válogatott budapesti fellépésig. Nem zárható ki, hogy Várhidi Péter keretében ott lesz az éppen Olaszországba igyekvő, leendő Brescia-játékos Feczesin Róbert is. A szurkolók számára fontos információ: 48 688 belépőjegyet árusítanak majd a találkozóra.

Hétfőn volt egy éve, hogy Olaszország (1934, 1938 és 1982 után) negyedszer is világbajnok lett, büntetőkkel legyőzve Franciaországot. A kék mezes válogatott, mint ismert, Budapesten készül fel a két szeptemberi Európa-bajnoki selejtezőjére: nyolcadikán éppen a franciákat fogadja, négy nappal később pedig Ukrajnában lép pályára – az is visszavágó lehet, hiszen a későbbi győztes Németországban a legjobb nyolc között búcsúztatta Andrij Sevcsenkóékat. Habár az MLSZ bojkottot hirdetett a Nemzeti Sport ellen, természetesen továbbra is tájékoztatjuk olvasóinkat – most éppen arról, miként készülnek a mieink a világ legjobbjai ellen. Az még kérdéses, hogy a Margitszigeten vagy Tatán lakik-e majd Várhidi Péter szövetségi kapitány kerete, de nem lenne meglepő a vidéki helyszín, hiszen a fővárosban a turistaszezon idején nehezebb nyugodt körülményeket teremteni. A találkozót augusztus 22-én, szerdán rendezik, és a magyar keret vasárnap vagy hétfőn találkozik, a pontos időpontot később jelölik ki. Vélelmezhető, hogy Várhidi Péter szövetségi kapitány nem tér el eddigi szokásaitól, azaz körülbelül 35 tagú bő keretet hirdet, majd 18-20 játékos utazhat el az edzőtáborba. Nagy kérdés: hogyan oldja meg a kapitány a Balogh Béla-ügyet? Az MTK védője eddig alapembernek számított Várhidi Péternél, ám ha nem edzhet, nem játszhat a klubjában, aligha számíthat meghívóra. A kapitány korábban többször is utalt arra, hogy a középső védő posztján enyhén szólva nincs túlkínálat nemzetközi szintű magyar futballistából, így a történtek különösen zavaróak lehetnek a kapitány munkájában. Nem lenne meglepő, ha az olasz Serie B-ben szereplő Bresciához készülő Feczesin Róbert ott lenne a bő keretben. A Sopront elhagyó támadó számára amolyan megelőlegezett bizalomnak tűnik, és ha majd folyamatosan játszik légiósként, akkor lehet stabil tag.

Sokan támadták a kapitányt, amiért nem támaszkodik jobban a bajnok Debrecen játékosaira. Nem feltétlenül ez az ok, mindenesetre úgy értesültünk, a Loki futballistái közül a jelenleg saroksérüléssel küszködő Leandro is ott lehet a magyar csapatban, a brazil származású, bal oldali középpályás balhátvédként is bevethető, korábban hat alkalommal volt már válogatott. A jegyárusítás Budapesten, az Oktogonon található IBUSZ-irodában történik, s az ország összes hasonló kirendeltségében lehet vásárolni a tiketteket, a legolcsóbb belépő 3600, a legdrágább 15 ezer forintba kerül. A Puskásstadion korábban használaton kívüli, veszélyesnek minősített lelátóit megerősítették, és végül 48 688 darab jegy kerül forgalomba.

Legfrissebb hírek

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
16 perce

Újabb távozók Újpesten, Piscitelli sem folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
26 perce

Vas János: Az a fontos, hogy Szongoth Domán mindennap jobb akarjon lenni

Jégkorong
56 perce

Hanga Ádám: El tudom képzelni, hogy idehaza fejezem be a pályafutásomat

Kosárlabda
57 perce

Kézi: a 13-16. helyért folytatja a magyar csapat az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kiderül, mennyit ér a százszázalékos mexikói mérleg

Foci vb 2026
1 órája

Isten veled, Csonti! – emlékezés Szikszay Andrásra

Képes Sport
1 órája

Paksra érkezett, Kisvárdáról távozott egy kapus

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik