A gólkirály nem vált klubot

2007.07.10. 23:25
Címkék

A bajnokságot csak a tizenhar madik helyen fejezte be a Győri ETO – mi több, csak az utolsó fordulóban dőlt el, hogy a csapat meghosszabbítja élvonalbeli tagságát –, Bajzát Péter mégis elégedetten tekinthet vissza a maga mögött hagyott bajnoki esztendőre. A 26 éves támadó ugyanis korábban tőle sohasem látott eredményességgel termelte a gólokat, 18 találatával sokat tett az együttes élvonalban maradásáért. Aligha jelentett bárki számára meglepetést, hogy ebben a helyzetben azt lehetett hallani: a gólkirály a még egy évig érvényben lévő szerződése ellenére külföldön folytatja a pályafutását. Érdeklődőkben valóban nem volt hiány, Bajzát Péter mégis az ETOra voksolt, és szóban kétéves szerződéshosszabbításban állapodott meg az elöljárókkal (apróbb finomítások után várhatóan egy-két héten belül megtörténhet az aláírás).

„Izraeli és svájci lehetőségeim is voltak, ám úgy tűnik, a Győr által támasztott feltételeket egyik kérő sem tudta teljesíteni – utalt az elmúlt napok történéseire Bajzát Péter. – Nincs ebben semmi különös, futó szerződésem van, és érthető, hogy a klub is jól szeretne járni az eladásommal. És hogy miért állapodtam meg szóban kétéves hosszabbításban az ETO-val? A klubhoz új szakmai stáb érkezett, megerősítették a játékoskeretet, és mindenki azt szeretné, hogy ismét sikeresek legyünk. Azt várják tőlem, hogy gólokkal, gólpasszokkal segítsem a csapatot, azaz továbbra is kulcsszerepet szánnak nekem. Ez nem jelenti azt, hogy lemondtam volna a légióskodásról...”

A csatár immár arra koncentrál, hogy legalább olyan eredményesen futbalozzon, mint az elmúlt évadban. Egészen biztos benne, hogy a Győr jobb eredményt ér el, mint a 2006–2007es bajnokságban (valljuk be, ennek a megvalósítása nem lesz nehéz feladat), és azt sem bánná, ha legalább annyi gólszerzési lehetősége lenne, mint az élcsapatok támadóinak.

„Mindenki előrelépést vár tőlünk, ami természetes, de a megerősített játékoskeretet még csapattá kell formálni – folytatta a labdarúgó. – Meghatározó együttessé kell válnunk, a negyedik– hatodik hely valamelyikének elérése reális terv lehet – ha megvalósítjuk, esztendő múltán, újabb erősítéseket követően a dobogót, esetleg a bajnoki cím megszerzését is célul tűzhetjük ki. Bízom benne, hogy elkerülnek a sérülések, hogy meglesznek a lehetőségeim is a gólszerzésre, és persze a szerencse is támogat. Nem a gólkirályi cím megvédése az elsődleges számomra, hanem a csapat segítése: egyáltalán nem esem kétségbe például akkor, ha húsz találattal csak harmadik leszek a góllövők versenyében...”

Legfrissebb hírek

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
5 perce

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
44 perce

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
54 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
1 órája

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
1 órája

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
2 órája