Gádorfalvi kvótát szerzett

T. A.T. A.
2007.07.09. 23:25
Címkék

Gádorfalvi Áron negyedszer is olimpiai résztvevő. A pekingi indulás jogát a portugáliai Cascaisban, a világbajnokságon harcolta ki, ahol egyelőre csak a selejtezőkön vannak túl a szörfözők, ám a magyar versenyző a 27. helyen kvalfikálta magát az úgynevezett Arany-csoportba, ahonnan a legjobb 25 nemzet versenyzői kapnak kvótát. A 38 szörföző mindössze 21 országot képvisel, így Gádorfalvinak már biztos az olimpiai részvétele. „A selejtezőben trükkös szél volt, de a part felől fújt, ami feküdt nekem, mert egy kicsit hasonlított a balatoni viszonyokhoz – mondta Gádorfalvi Áron. – Titkon bíztam benne, hogy már a selejtezőben sikerül kivívnom az indulás jogát, szerencsére sikerült. Ez lesz a negyedik olimpiám.” A cascaisi világbajnokságon keddtől három napon át zajlik a szörfverseny döntője. A vitorlázóknál a 470-esek mezőnyében a Sallai Gábor, Olosz Dávid kettős az 51. helyen áll, a következő két-három futamban eldőlhet, hogy kiharcolják-e az olimpiai indulás jogát.

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
3 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
5 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
5 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
6 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
6 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
6 órája