Felfelé ívelő forma

Nem volt könnyű helyzetben Kemény Dénes a múlt heti Világliga-selejtező előtt, a roppant hosszú és megerőltető szezon után kifacsart játékosokkal vágott neki a felkészülésnek. A gyakorlásra sem jutott sok idő, alig több mint egy hét elteltével már tétmérkőzések vártak a csapatra. A keddi, horvátok elleni gála döntetlenre végződött, a Világligában viszont mind a négy mérkőzését megnyerte az együttes, és teljesítménye meccsről meccsre lett egyre jobb.

A legszembetűnőbb a kapott gólok számának fokozatos csökkenése volt. Az első mérkőzésen a világbajnok horvátok még tizenegyszer lőttek a mieink hálójába, ám a románoknak már „csak” tíz, a spanyoloknak pedig kilenc találatot engedélyeztek a magyarok. Ez utóbbi már elfogadható teljesítmény, amelyen sikerült tovább javítani: a horvátok hat, az oroszok csak hét gólt tudtak lőni, átlagban tehát meccsenként nyolcat kapott a magyar válogatott. Márpedig ha a kapott gólok számát ilyen alacsonyan képes tartani egy csapat, az már fél siker, a másik ötven százalékot pedig a jó támadójáték jelentheti.

Legnagyobb örömünkre ebben a műfajban talán még a hátul mutatott teljesítményét is felülmúlta a válogatott. A csapat négy Vl-mérkőzésen 58 gólt szerzett, ami 14.5-es átlag – pazar produkció. Ezen a tényen még az sem változtat, hogy nem mindenki vette komolyan a Világligát, a horvátok például mindössze öt világbajnokkal érkeztek Budapestre, míg a hírek szerint a spanyolok már tervezik a második torna utáni programjukat – de nem a berlini fináléra, hanem szabadságra készülnek. Sokat számított, hogy a rövid közös munka alatt is felpörögtek a magyar pólósok. A válogatott gerincét adó vízilabdások közül a Vasas-játékosok megőrizték jó formájukat, míg a vb óta önmagukhoz képest gyengébben teljesítő dominósok, Biros Péter, Kiss Gergely vagy éppen Fodor Rajmund teljesítménye jelentősen feljavult.

„Nem gondolom, hogy a bajnoki döntő és válogatottbeli játékom között hatalmas különbség lenne, de tény, a Világligában hajszálnyival jobban ment – mondta a kétszeres olimpiai bajnok Fodor. – Ráadásul a csapat eredménye is nagyban befolyásolja az egyéni teljesítmények megítélését, én viszont próbálom ezt objektíven nézni.”

A négy mérkőzésen hat gólig jutó balszélső szerint van elég verseny a naptárban, a Világliga csupán szükséges rossz, ami érezhető volt jó néhány együttes összeállításán, illetve a mérkőzések közben tapasztalt motiváltságon. Bármennyire is nyűg viszont a sorozat, a magyar válogatott nem tud úgy vízbe szállni, hogy humbug vízilabdát produkáljon. Molnár Tamás is kiemelte, a horvátok összeállításából vagy a spanyolok teljesítményéből is kiderült, nem szakadnak meg a nem különösebben rangos eseményen. Igaz, ez már nem a magyar játékosok gondja, ők megtették a magukét.

„A Világligáig nem volt sok időnk edzeni, szerkezetileg nem érett össze a válogatott, ám az öt lejátszott meccsen sokat javult a játékunk – mondta a klasszis center, aki hét gólt szerzett, és jó néhány emberelőnyt harcolt ki a tornán. – A fáradtságra nem lehet hivatkozni, mindenki tudja a dolgát, tudni kell megfelelően kikapcsolódni, pihenni is. Ilyenkor nem megyünk az uszoda közelébe, és nekem a családommal töltött idő is feltöltődést jelent.”