Ob Ausztriában – is

2007.07.08. 23:45
Címkék

A 2005-ben újjáélesztett hazai síugróversenyek sikerén felbuzdulva az idén nyáron immár nemcsak a három kőszegi, műanyag borítású sáncon (K–10, K–20, K–30), hanem az ausztriai Mürzzuschlag 55 méteres sáncán is rendeznek nyári országos bajnokságot. Eldőlt, hogy az ob első napján (augusztus 11.) a kenyérhegyi sáncokon vetélkedhetnek a résztvevők (a hölgyek is) a legkisebbektől a veteránokig. A napot szabadtéri sáncfesztivál zárja a helyszínen. Másnap a mürzzuschlagi K–55-ösre költözik a mezőny, ahol a nyílt magyar bajnokságot rendezik. A veteránok közt sok korábbi síugró megméreti magát, köztük az örökös magyar bajnok, az 1989-ben visszavonuló, 44 éves Fischer László, illetve a léceket 1986-ban szögre akasztó korábbi szövetségi kapitány, Kelemen Zoltán (51) is, aki elmondta: „Legutóbb több mint tíz évvel ezelőtt egy szlovákiai versenyen ugrottunk, ez nem okoz problémát, hiszen a síugrást nem lehet elfelejteni. Legfeljebb nem érünk el jó eredményt. Ezúttal nem is ez a lényeg, hanem a sportág népszerűsítése.”

Legfrissebb hírek

Nézze meg újra a friss Európa-bajnok Halász Bence győztes dobását

Atlétika
2 perce

Montréali tenisztorna: ismét félbeszakadt Marozsánék meccse

Tenisz
11 perce

Halász Bence megcsinálta! 84.25 méteres országos csúccsal Európa-bajnok!

Atlétika
18 perce

Kozák Luca döntős 100 gáton

Atlétika
25 perce

NB II: Gróf Dávid a Diósgyőrnél folytatja pályafutását

Labdarúgó NB II
32 perce

Alexis Sánchez Montréalban folytatja, Vlahovics Isztambulba tart – keddi transzferhíradó

Minden más foci
33 perce

Elkészült a Mol Magyar Kupa második fordulójának menetrendje

Labdarúgó NB I
1 órája

A Newcastle új edzője szerint nincs értelme a negatív dolgokra koncentrálni

Angol labdarúgás
1 órája