24 ÓRA

2007.07.08. 23:45
Címkék

Újra edzésbenÚjra edzésben

HORVÁTORSZÁG. Lisztes Krisztián németországi orvosi kezelései végeztével újra a Hajduk Split gárdájával edz. A negyvenkilencszeres válogatott középpályás szerződtetéséről ugyanakkor még mindig nem döntött a klub.

Malouda a Chelsea-ben

ANGLIA. Florent Malouda, a Lyon korábbi középpályása a Chelsea-hez igazol – jelentette be vasárnap Jean-Michel Aulas, a francia klub elnöke. A hétfőn már Londonba utazó 27 éves játékosért 20 millió euró (4.9 milliárd forint) körüli összeget kap eddigi egyesülete.

Botrány Vilniusban

LITVÁNIA. Hatalmas balhé tört ki az UEFA-Intertotó-kupa második fordulójának Vetra Vilnius–Legia Warszawa mérkőzésén. A szünetig a litvánok kétgólos vezetésre tettek szert, de a második félidő már nem kezdődhetett el. A csalódott lengyel szurkolók ugyanis kövekkel és pirotechnikai eszközökkel felszerelkezve berontottak a pályára, ahol összecsaptak a rendőrökkel, a verekedés csaknem egy órán át tartott.

Huszti Szabolcs: 65 perc

NÉMETORSZÁG. Harmadik felkészülési mérkőzését is megnyerte Huszti Szabolcs csapata, a Hannover, amely 3–0-ra legyőzte a negyedosztályú FC Sachsen Leipzig együttesét. A magyar középpályás kezdőként 65 percet játszott, gólt azonban nem szerzett az alacsony színvonalú találkozón.

El kellett adni Ronaldót

SPANYOLORSZÁG. Ramón Calderón, a Real Madrid elnöke szerint Ronaldo eladása miatt nyerte meg csapata a spanyol bajnokságot. Mint elmondta, a brazil csatár jelenléte nem tett jót az öltözői légkörnek, távozása után a gárdánál ismét előtérbe került a kemény munkát középpontba helyező hozzáállás.

Legfrissebb hírek

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályosék

Bajnokok Ligája
2 perce

Kozák Luca ötödik lett 100 gáton, Klekner Hanga döntőbe jutott rúdugrásban

Atlétika
8 perce

Videó: élje át újra Enyingi hihetetlen hajráját és Molnár magabiztos továbbjutását!

Atlétika
18 perce

Montréali tenisztorna: kikaptak a negyeddöntőben Marozsánék

Tenisz
19 perce

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
37 perce

Videó: nézze meg újra a friss Európa-bajnok Halász Bence győztes dobását!

Atlétika
1 órája

Halász Bence megcsinálta! 84.25 méteres országos csúccsal Európa-bajnok!

Atlétika
1 órája

Kozák Luca döntős 100 gáton

Atlétika
1 órája