Edzőtábor helyett vizsgálatok

2007.07.05. 00:19
Címkék

Szerdán Berlinbe utazott Lisztes Krisztián. A Hajduk Splittel Németországban gyakoroló korábbi válogatott futballista az elmúlt napokban becsülettel végighajtotta az Ivan Pudar vezényelte tréningeket, sőt edzőmérkőzéseken is pályára lépett, ám a térde körüli izmok bizony nehezen bírták a terhelést, ezért Lisztes Krisztián szerda délután a német fővárosba utazott, hogy megvizsgáltassa a lábát. A középpályás egy általa nagyra tartott orvost látogat meg, aki korábban már többször is kezelte a lábát, sőt Dárdai Pál közbenjárásával a Hertha BSC csapatorvosa is vet egy pillantást a térdére, hátha ő is tud valami okosat mondani.

A Hajduk Split nem kötött szerződést a magyar középpályással, és még jó néhány napig nem is köt. A splitiek tisztában vannak vele, hogy Lisztes Krisztiánnak legalább két hónapra van szüksége ahhoz, hogy utolérje magát, a kérdés pedig az, hogy a klub vezetői így is belemennének-e a játékos átigazolásába. A Hajduk Split az elkövetkezendő napokban mindenesetre három felkészülési mérkőzést is játszik a németországi edzőtáborban, ezeket azonban a magyar játékos értelemszerűen kihagyja. A Hajduk vezetői abban maradtak Lisztes Krisztiánnal, hogy legközelebb kedden kell jelentkeznie a csapat edzőtáborában, ezt követően a magyar játékos együtt utazik vissza a csapattal Splitbe. ½

Legfrissebb hírek

Vizes Eb: ezüstérmes a magyar gyorsváltó női 4x200 méteren

Úszás
4 perce

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
24 perce

Vizes Eb: Szabó-Feltóthy Eszter döntős 200 méter háton, Kokas Fanni kiesett

Úszás
30 perce

Vizes Eb: Milák Kristóf országos csúccsal döntős 50 pillangón

Úszás
59 perce

Birkózás: jött a nagy dobás Tugyi Zéténytől a bakui U17-es vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Edzőt váltott Szánthó Regő csapata

Minden más foci
1 órája

Két tizenéves a dobogó tetején a férfi strandröplabdázóknál

Röplabda
2 órája