Bérletárusítási rekord

2007.07.05. 00:19
Címkék

Míg a DVSC-TEVA labdarúgói az ausztriai edzőtáborban készülnek, a Nagyerdőben sem állt meg az élet. A szurkolók szinte egymásnak adják a kilincset a klub Oláh Gábor utcai VIP-helyiségeiben, ahol már három napja árusítják a bérleteket. Mégpedig ugyanolyan áron, mint az előző esztendőben, holott most még a Ligakupameccsekre is érvényesek lesznek. Eddig több mint 600 bérlet talált gazdára, a vásárlók nagyjából egyötöde új igénylő, ami azt sejteti, hogy megdőlhet a tavalyi 4200-as rekord. A régi bérleteseknek egyébként nem kell sietniük, július 14-ig fenntartják számukra a helyüket. Már a július 15-i Honvéd elleni Szuperkupa-visszavágóra is megválthatók a belépők. Azok a debreceniek, akik addig sem bírják ki a Loki nélkül, már csütörtök este láthatják kedvenceiket, ugyanis a Debrecen Televízió munkatársai rögzítették a Sturm Graz elleni mérkőzést.

Legfrissebb hírek

Három századon múlt Tóth Anna továbbjutása 100 gáton az Eb-n

Atlétika
9 perce

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
14 perce

Élje át újra, ahogy ezüstérmes lett a női 4x200-as gyorsváltó

Úszás
26 perce

Korai véget érhet Szabó István székelyföldi kalandja – sajtóhír

Minden más foci
53 perce

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Úszó Eb: ezüstérmes a női 4x200-as gyorsváltó!

Úszás
1 órája

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Úszó Eb: Szabó-Feltóthy Eszter döntős 200 méter háton, Kokas Fanni kiesett

Úszás
2 órája